Állami támogatást nyújtott a legnagyobb banknak
Szlovénia 5,5 százalékra emelte idei hiánybecslését
Emelte GDP-arányos idei államháztartási hiány előrejelzését Szlovénia: most 5,5 százalékos deficitet vár a korábbi 4,8 százalék helyett, miután állami támogatást nyújtott a legnagyobb szlovén banknak.
2011.04.22 19:12MTIA statisztikai hivatal most 2 milliárd eurós hiányt valószínűsít, korábban még csak 1,8 milliárdot várt.
A legnagyobb szlovén bank, a Nova Ljubljanska Banka (NLB) 250 millió euró értékben adott ki részvényeket márciusban, hogy növelje tőkeerejét az uniós stresszteszt előtt. A bank csak nehezen tudta teljesíteni tavalyi stresszteszt ideinél enyhébb követelményeit is.
A bank 250 millió euró részvényéből 244 millió eurónyit a kormány vásárolt fel, ezzel 55 százalékra növelve eddigi 48,6 százalékos részesedését.
A szlovén kormány az idén 2,2 százalékos növekedés vár, a tavalyi 1,2 százalék után. 2009-ben még 8,1 százalékkal zsugorodott a szlovén gazdaság.
Szlovénia 2013 végéig szeretné államháztartási hiányát az euróövezeti 3 százalékos hiánycél alá szorítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


