Nem akarják kihúzni maguka
Nem megy csődbe a Kaposvári Egyetem?
A költségvetési zárolás ellenére sem megy csődbe a Kaposvári Egyetem - közölte az intézmény rektora. Szávai Ferenc úgy fogalmazott: nem akarják kihúzni magukat a közös teherviselés alól, és megoldják a kialakult helyzetet.
2011.03.09 11:47MR1- KossuthA költségvetési egyensúlyt támogató stabilitási alap feltöltésére szolgáló központi zárolás az egyetemeket is érinti, költségvetésük öt százalékát tartják vissza. A Kaposvári Egyetem esetében ez 380 millió forint zárolását jelenti, amelyet - a költségvetés helyzetétől függően - az év végén kaphat vissza az intézmény.
A kaposvári campus már eddig is nehéz helyzetben volt, a tavaly választott új vezetés 216 millió forintos lejárt tartozással vette át.
Szávai Ferenc az egyetem rektora az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta: bár nem örülnek a zárolásnak, nem húzzák ki magukat a közös teherviselés alól, és megoldják a kialakult helyzetet, ahogyan eddig is elkerülték a csődöt, ha pedig év végén a zárolt összeget visszakapják, abból még fejlesztésekre is jut.

Az egyetem egyébként nemrég egy gazdasági átvilágításon esett át, most pedig jogi szakértők vizsgálják a működését, és eredmények alapján alakítják át az intézményt.
Az eddigi tartozások lefaragására az egyetemen új költségvetést állítottak össze, amelyben karokra, szakokra, sőt tanszékekre lebontva tudhatóak a bevételek és a kiadások, ezzel is egy feszesebb költségvetést céloztak meg, valamint csökkentették az óraadó tanárok számát - hangsúlyozta a rektor.
Szávai Ferenc közölte azt is, a zárolt összeg miatt nem terveznek elbocsátásokat, ez nem is illeszkedne a jelenlegi oktatáspolitikai koncepcióba, amely növelné az egy hallgatóra jutó oktatók számát. Ki fogják használni azt a lehetőséget, hogy a kaposvári az ország legfejlettebb infrastruktúrájú felsőoktatási intézménye, és növelik bevételeiket a fizetős szolgáltatások gyarapításával is. Szávai közölte: létrehoztak egy egyetemi intervenciós alapot, amelynek összege teljes egészében fedezi a most zárolt összeget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06