Hibáktól hemzseg a javaslatcsomag
A kaposvári püspök figyelmeztette Schmittet
Már hetekkel ezelőtt írásban figyelmeztette Schmitt Pál köztársasági elnököt Balás Béla kaposvári püspök arra, hogy nyelvtani és teológiai gondok is vannak az új alkotmányhoz készített javaslatcsomagjával - írja a szombati Népszava a hvg.hu írására hivatkozva.
2010.11.20 08:43Hvg.hu, NépszavaEz azért is érdekes, mert éppen a Köztársasági Elnöki Hivatal kérte fel a katolikus főpapot a szöveg ellenőrzésére. Az anyag azonban ennek ellenére heteken át hibásan volt elérhető az alkotmányelőkészítő eseti bizottság honlapján - írja a lap. "Kérjenek fel teológus szakértőket, illetve legyen az egész műnek nyelvhelyességi gondozója" – idézte a püspök levelét a portál.
Balás Béla kifogásolta, hogy Schmitt a Szent Korona-tanra építené az alkotmányt. Mint írta, „az új magyar alkotmány előkészítésekor politikai, vallási feszültséget gerjesztenénk, továbbá időt, erőt veszítenénk, ha nem vennénk figyelembe az elmúlt évszázadok változásait. Hozzátette: „a szeretet azt diktálja, hogy értékeinket, hagyományainkat fordítsuk le a világ által beszélt új nyelvre (…), mert az ősi szabályozás betű szerinti folytatása ma sokak számára nemcsak érthetetlen, hanem fenyegető is.”
A lap emlékeztet rá, hogy az államfő kommunikációjért felelős hivatalának vezetője, Kiss Norbert azt mondta, Schmitt nem is látta a helyesírási és fogalmazási hibáktól hemzsegő javaslatcsomagot, mielőtt az nyilvánosságra került volna, de nem is közlésre szánták - írja a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


