Biztonságot adnának
Szijjártó a nyugdíjakról: a többség az állami rendszerben hisz
Szijjártó Péter szerint az emberek döntő többsége az állami nyugdíjrendszerbe helyezi majd át a nyugdíjcélú befizetéseit.
2010.11.14 16:46MTIA miniszterelnök szóvivője elmondta: az embereknek ez jelent biztonságot és biztos nyugdíjat. Szijjártó azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja azt javasolja az embereknek, hogy vagyonukkal ne lépjenek át az állami nyugdíjkasszába, ne ajándékozzák pénzüket a "Fidesz urainak gazdagodására".
Szijjártó Péter erre utalva azt mondta: sajnálják, hogy a szocialisták továbbra is kitartanak amellett, hogy az emberek nyugdíjcélú befizetései ne biztonságba kerüljenek, hanem azokkal spekuláns üzletemberek a nyugdíjtőzsdén próbálhassák ki a saját szerencséjüket.
Közölte, annak érdekében, hogy az emberek a nyugdíjcélú befizetéseiket biztonságba helyezhessék, a kormány lehetővé tette, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszerből át-, illetve vissza lehessen lépni az állami nyugdíjrendszerbe.
Elmondta, a Nemzetgazdasági Minisztériumban már az "utolsó fázisban" van annak a törvénynek a kidolgozása, amely az átlépés pontos szabályait meghatározza. Hozzátette: az erről szóló jogszabályt a kormány a lehető leghamarabb el fogja fogadni.
Mint mondta, olyan szabályok lesznek, amelyek lehetővé teszik majd mindenki számára, hogy átlépjen az állami nyugdíjrendszerbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


