Hívják képviselőjüket a magánnyugdíj-pénztár tagok
MSZP: Hárommiliió ember kiáltja ma: segítség, kiraboltak!
Az MSZP arra kéri a hárommillió magán-nyugdíjpénztári tagot, hogy a következő napokban hívja fel, írjon e-mailt vagy menjen el az országgyűlési képviselőjéhez, és kérje, szavazza meg a parlamentben a szocialisták azon módosító javaslatát, amely lehetővé teszi, hogy a megtakarításaikról saját maguk dönthessenek.
2010.11.13 18:10MTI
Török Zsolt, az MSZP szóvivője szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, ha valaki nem tudja elérni a parlamenti képviselőjét, akkor hétfőn és kedden biztosan megtalálja az Országháznál.
Hangsúlyozta: egy baloldali érdekvédő párt nem hagyhatja szó nélkül az emberek kirablását, ezért az alkotmányos eszközökben bízva olyan törvénymódosító javaslatot nyújtott be, amely lehetővé teszi, hogy a magán-nyugdíjpénztári megtakarítást át lehessen irányítani az önkéntes- és kölcsönös nyugdíjpénztárakba.
Szavai szerint hárommillió ember kiáltja ma azt Magyarországon, hogy "segítség, kiraboltak", emiatt civil szervezetek, szakszervezetek, pártok háborodnak fel, magánemberek szerveznek tiltakozó akciókat.
Török Zsolt a sajtótájékoztatón jelezte: tevőlegesen nem támogatják a vasárnapi Kossuth téri tüntetést, de a céljaival egyetértenek.
Emlékeztetett arra, hogy az MSZP nyugdíjvédelmi népszavazást indított, november 27-én pedig tiltakozó nagygyűlést tart.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


