A mezőgazdaságra is kiterjesztenék
Demján Sándor: a Széchenyi Kártya átütő siker lett
A Széchenyi Kártya átütő siker lett, a KA-VOSZ-on keresztül a termék a magyar kis- és középvállalkozások jelentős részét el tudta érni - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke hétfőn az érdekképviselettel együttműködő Haller Vállalkozói Hiteliroda átadásán, Budapesten.
2010.11.08 12:17MTI Demján Sándor a ferencvárosi iroda megnyitó beszédében kiemelte: Magyarország jövője és a foglalkoztatottság növelése a kis- és középvállalkozásokon keresztül valósulhat meg. A VOSZ ügyvezető elnöke hangsúlyozta: Magyarországon az európai uniós programoknak a termelő tevékenységet kell támogatniuk, az uniós fejlesztési forrásokból a magyar kis- és középvállalkozásoknak tőkejuttatást kell kapniuk.
Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója a megnyitón elmondta, hogy a Széchenyi Kártya 2002. évi kibocsátása óta 820 milliárd forint kedvezményes hitelt juttatott el a vállalkozásokhoz. Eddig 180 ezren igényeltek Széchenyi Kártyát és 136 ezret adtak ki.
A Széchenyi Kártya 86 százalékát a megyékben bocsátják ki. Krisán László hangsúlyozta, hogy a vállalkozások a Széchenyi Kártya Program kibővítése révén választhatnak a nekik leginkább megfelelő konstrukciókból.
Utalt arra, hogy 2011 január első napjaiban a pályázati támogatásokhoz szükséges önerő egy részét is lehet majd a Széchenyi Kártya Önerő Hiteléből fedezni, és dolgoznak a Széchenyi Kártya mezőgazdaság területére történő kiterjesztésen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


