Kizáró ok a kocsihitel
Sok a jóból - a forinthiteleseken is segítene a kormány?
Orbán Viktor szerint a bajba jutott forinthiteleseken is segítene a kormány a devizahitelesek mellett, de csak azokon, akik lakáskölcsönt vettek fel, a gépjárműhitelesek nem számíthatnak segítségre.
2010.09.28 13:21békés megyei hírlapA kormányfő a Békés megyei Hírlapnak adott interjúban azt mondta: "a programot az áruhitelekre - beleértve a gépjárműhiteleket is -, nem tervezzük kiterjeszteni.
Azoknak tudunk segíteni, akiket az a veszély fenyeget, hogy fedél nélkül maradnak.
Döntöttünk: Magyarországon nem lesznek kilakoltatások, és ezt meg kell érteniük a bankoknak is. Tervezzük, hogy ebbe a programba a devizahitelesek mellett bevonjuk azokat is, akik forintban vettek fel lakáskölcsönt".

Érdemes váltani?
Arra a kérdésre, hogy érdemes-e átváltani a frankhiteleket forintra, Lamboy Judít, a CIB Bank lakossági üzletágának vezetője budapesti tájékoztatóján nemmel felelt.
Az átváltás mindaddig veszteséget okoz, amíg a svájci frank árfolyama a további törlesztési periódusban - elméleti feltételezéssel élve - folyamatosan 241 forintot nem ér el - jelezte.
Olvassa el Cikkünket a témában Itt!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


