Friss hab a régi tortán
Fő a fejük: az Orbán-kormány gazdaságpolitikai dilemmái
A kormány gazdaságpolitikai programja céljaiban követi a már Szlovákiától Kínáig bevált példákat, eszközeiben viszont újszerű elemeket is tartalmaz.
2010.09.22 10:09VilággazdaságAz első csatát a liberális gazdaságpolitikai filozófiával valószínűleg megnyeri a kormány, ha kitart az alacsony költségvetési hiánycél mellett, de a neheze csak most jön, amikor a választókat kell meggyőzni arról, hogy az adó- és kiadáscsökkentés helyes irány. Most, hogy már ismerjük a kormány és az ellenzék értékelését a választások óta eltelt időszakról, érdemes közgazdasági szempontból is visszatekinteni a mögöttünk álló hónapokra.
Kezdjük a múlttal.
Az idei költségvetési hiány alakulása a politika egyik központi eleme volt fél évvel ezelőtt. Voltak, akik tarthatónak vélték a 3,8 százalékos célt, és voltak, akik jelentős kockázatokat láttak e körül. Utóbbiak közül akadtak, akik drámai hiánynövelést tartottak valószínűnek. Szerencsénkre nem nekik, hanem az óvatosabb pesszimistáknak lett igazuk. A 200 milliárdos bankadó és 120 milliárdos minisztériumi kiadáscsökkentés, valamint a tartalékok jelentős részének zárolása után egy körülbelül 70 milliárdos adócsökkentéssel együtt is 250 milliárdos hiánycsökkentési csomagra volt szükség ahhoz, hogy a cél tartható maradjon. Eredeti formájában tehát nem volt az. Pont.
A második menet, amikor a kormány szembemenve a Nemzetközi Valutaalap álláspontjával nem volt hajlandó újabb lakossági megszorítást bevezetni, helyette jött a bankadó. Ez több mint 50 százalékos adóterhelés alá helyezi a pénzügyi szektort, ami forintban számolva több mint a magyar gazdaság sokszorosát kitevő angol változat.
Eltekintve a szektortól, általánosságban azt mondhatjuk, hogy ezzel a kormány módosított a gazdaságban megtermelt jövedelem munka és tőke közötti részesedése között. Ez tehát nemcsak a válság költségeinek a pénzügyi szektorra történő visszaterheléséről szól, hanem arról is, hogy a profit kárára is növelhető a munkajövedelem aránya, legalábbis egy szükséges költségvetési megszorítás nem csak a munkajövedelmeket érintheti.
Ez alapvetően újszerű eszköz a válság kezelésében, emiatt teljesen természetes, hogy kiváltotta a liberális gazdasági iskola ellenszenvét, ami viszont nem jelenti azt, hogy ne lehetne eredményes. Különösen akkor, ha a terveknek megfelelően a büntetőadót jelentő mérték néhány év alatt jelentősen csökken, és így a hitelezésre gyakorolt negatív hatásai csak átmenetiek lesznek.
Érdekli a téma? Olvasson tovább a Világgazdaság.hu-n!

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


