Sarc sarc hátán

Kétszámjegyű gázáremeléssel küldenék padlóra a lakosságot

Nagyon úgy tűnik, hogy nem sokáig örülhetünk annak a bejelentésnek, miszerint idén nem lesz gázáremelés. Idén mindössze finoman pofozgatnak, de jövőre akár padlóra is küldhetik a lakossági fogyasztókat.

2010.09.23 14:08ma.hu

Egyelőre csak a legmerészebb álmainkban valósulhat meg az, hogy gyomorszorító érzés nélkül kapcsoljuk be a fűtést. A fűtésszámla mint valami véres kard lebeg felettünk, hiába törekszik a kormány a nyugaton már gyakorlatnak számító olcsóbb árak érvényesítésére. Szakértők szerint jövőre akár két számjegyű is lehet az emelés, idén meg csak tűzoltásnak jó az olcsóbb nyugati gáz beszerzése és az árak lenyomása.

Sír a szolgáltató, sír a nép

A másik fél, azaz a szolgáltatók is panaszkodnak: drágult az orosz importgáz, a dollár sem kecsegtet jóval és a legutóbbi, áprilisi emelés óta 15 százalékkal nőttek a gázköltségek. Tíz százalékos áremelést tartanának indokoltnak október elsejétől, ha a kormánnyal folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre. A szolgáltatók által javasolt költségcsökkentések egy részét elfogadhatónak tartja Völner Pál, a gázszolgáltatókkal tárgyaló államtitkár.

Nem tudni, hogy mely része tetszik a kormánynak, azonban egy biztos: az áfa-csökkentés szóba sem jöhet, hiszen ez több milliárd forint bevételkiesést okozna az államkasszának.


Szorítsuk sarokba a népet!

A gázszolgáltatók szerint az ügyfeleiknek is jót tenne az a törekvésük, miszerint fizetési késedelem esetén hamarabb kapcsolnák ki a gázt. Azaz ha időben lépnének a sarkukra, akkor fizetnének az adósok. Amióta megnyúlt a türelmi idő, sokan olyan szintű tartozást halmoznak fel, amelyet soha többé nem tudnak majd visszatörleszteni. Igen ám, de a kedves szolgáltatók ez esetben nem nézik a szegényebb családokat, akik nem tudják időben kiegyenlíteni a számlákat. Ez esetben, ha a fűtési szezon közepén kikapcsolják a gázt, akkor még mélyebbre taszítják őket. Júniusban a lakosság hozzávetőlegesen 30 milliárd forinttal tartozott a szolgáltatóknak, és 50 ezer családnál zárták el a gáz útját.

Csak ésszerűen

A kormány arra törekszik, hogy a változtatások oly módon mérsékeljék a szolgáltatók költségeit, hogy a fogyasztók a lehető legkevesebb rosszat érezzenek meg belőle. Az orosz Gazprom már a spájzban van (20-25 éves szerződések köttettek), ugyanis a hazai kereskedők onnan szerzik be a földgázt, és ennek árát a fűtő- és a gázolaj piaci árának mozgásához kötik. Az orosz gázóriás a földgáz árának megduplázódására számít két éven belül, és akkor már semmilyen adminisztratív-tárgyalási trükk nem segít az árak elvadulásánál. A ruszkik gáza korábban még olcsónak is számított, de a gazdasági világválság miatt csökkent a kereslet, emiatt óriási lett a túlkínálat. Így akár a Gazprom árainál 50 százalékkal olcsóbb gázt is be tudtak szerezni.

A legoptimálisabb az lenne, ha a beszerzések egy részét olcsóbb forrásokból oldanák meg, így a fogyasztók sem zúgolódnának, és véget érne végre a vörös kiskakas meséje.

A kormány azon törekvése, hogy elfogadható árakat hozzon ki ebből a “gázos” helyzetből igencsak megalapozottnak tűnik. Az európai piacon is igencsak nagy a mozgolódás, és ezt meglovagolva végre ki lehetne simítani az örökös ellentéteket a szolgáltatók- fogyasztók-kormány triumvirátusban.


Mit hoz a jövő?

Soltész Miklós KDNP-s politikus szerint fennmaradhat jövőre a távhő- és gázártámogatás a rászorulók számára. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a gazdasági tárcával közösen azon dolgozik, hogy az előző kormány tervei szerint teljesen megszűnő távhő- és gázártámogatás megmaradjon azoknak, akik a legalsó két jövedelmi kategóriában élnek. Soltész szerint azért szeretnék fenntartani a támogatást, mert annak megszüntetése a legalacsonyabb jövedelműek ellehetetlenüléséhez vezetne. A támogatás mértékét illetően több változatban is gondolkodnak, a végleges döntést később hozzák nyilvánosságra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.