Válságmegoldó vagy tisztességtelen a csomag?
Államosítaná a magánnyugdíj-pénztárakat a Jobbik
A Jobbik változatlanul a devizahitelek államilag támogatott forintra váltását sürgeti, azon az árfolyamon, amelyen fölvették őket. A párt ennek mintegy 800 milliárd forintos költségét a magánnyugdíj-pénztárak államosításából és a bankadóból fedezné.
2010.09.22 12:48MTI
Hegedűs Tamás frakcióvezető-helyettes a Jobbik "válságmegoldó csomagjának" részleteit ismertetve szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a magánnyugdíj-pénztárak államosítása mintegy 1.200-1.300 milliárd forint azonnali megtakarítást eredményezne, majd rövid időn belül még egyszer ennyit, ezután pedig évi 300-400 milliárd forinttal csökkentené a költségvetés kiadásait.
"Ezzel a lépéssel nemcsak kiküszöbölnénk az elmúlt évek legnagyobb makrogazdasági szélhámosságát, hanem a megtakarítások egy részéből megteremthetnénk a forrását a devizahitel-állomány konszolidálásának" - összegzett.
Hozzátette: a magyar állam korábban ezermilliárdokkal konszolidálta a nehéz helyzetbe került bankokat, így eljött az ideje annak, hogy most tizedakkora összegből az eladósodott magyar családokon segítsen.
Az MTI kérdésére, hogy a magán-nyugdíjpénztárak kezelőinek várható ellenállását hogyan törnék le, Hegedűs Tamás kifejtette: ha a kormány nem akarja a kétségtelenül konfliktusokkal járó jogi útra terelni az államosítást, kézenfekvő megoldás lenne, hogy az állam alapítson egy, a magán-nyugdíjpénztáraktól megszokott előnyöket nyújtó pénztárat, amely - a többi között alacsonyabb működési költségeivel és az állampapírhozamok szinte automatikus jóváírásával - "ki tudná üresíteni" a magánnyugdíj-pénztárakat.
A jobbikos politikus emlékeztetett arra, hogy noha jelenleg is van lehetőség a devizahitelek forintosítására, kevesen élnek vele, mivel a forinthitelek továbbra is drágák. Ezt a jegybanki alapkamat mérséklése orvosolhatná, ami azonban a "minden demokratikus kontroll felett álló" Magyar Nemzeti Bank hatásköre, ráadásul ez a lépés a forint árfolyamát veszélyeztetné - mondta. Hegedűs Tamás szerint a lakossági devizahitel-állomány extrémen magas szintje "túszul ejtette" a magyar gazdaságpolitikát. Mint mondta, elképzelhető olyan gazdasági helyzet, amikor a kormánynak érdeke, hogy elengedje a forint árfolyamát, ezt azonban nem teheti meg, ha több százezer család utcára kerülését kockáztatja vele.
Hozzátette, hogy a lakosság eladósodottsága a vásárlóerőt csökkenti, s ezzel végső soron a gazdasági növekedést gátolja.
A devizahitelek forintosításának terheiben az állam és az ügyfelek mellett a válságot részben előidéző pénzintézeteknek is osztozniuk kell, így a Jobbik a bankadóból befolyó összeget is erre fordítaná - ismertette Hegedűs Tamás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


