"A plakátemberek kora lejárt"
Fidesz: az MSZP-nek 8 éve volt segíteni a devizahiteleseknek
A Fidesz szerint Horváth Csabának az elmúlt nyolc évben polgármesterként, kormánypárti országgyűlési képviselőként, főpolgármester-helyettesként, lakásbizottsági elnökként minden lehetősége adott volt ahhoz, hogy segítsen a devizahitelben eladósodott családoknak, vagy legalább figyelmeztesse az embereket a devizahitelek veszélyeire.
2010.09.18 17:55MTINémeth Szilárd (Fidesz) országgyűlési képviselő a szocialista politikus szombati sajtótájékoztatójára reagálva közleményében azt kérdezte: Horváth Csaba miért nem hozott akkor érdemi intézkedéseket, amikor erre módja volt?
Az MSZP főpolgármester-jelöltje szombaton jelentette be, hogy tízmilliárd forintos pénzügyi alap létrehozását javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, amelyből átmeneti segítséget kaphatnak a devizában eladósodott budapestiek, hogy egyetlenegy család se kerüljön az utcára.

Németh Szilárd úgy látja, a világgazdasági válság az "MSZP-SZDSZ-es kontárkormány" miatt kiszolgáltatott, legyengült állapotban érte az országot.
Véleménye szerint a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány semmilyen kézzel fogható intézkedést nem tett a devizahitelesek megsegítéséért, a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja volt az, amely elsőként foglalkozott őszintén és valódi segítő szándékkal ezekkel a súlyos problémákkal, kilakoltatási moratóriumot rendelve el az önhibájukon kívül bajba jutottak megsegítéséért.
Felidézte azt is, hogy szeptember elején nyolcpontos indítványcsomagunk készítettek a devizahitelesek megsegítésére.
Németh Szilárd azt írta: az 1998-2002 közötti Fidesz-kormány olyan állami támogatású, devizakockázat nélküli lakáshitelezést hozott létre, amely azonnal beindította az építőipart.
"2002 után, miután a Medgyessy-kormány szinte összes tagja felvette a lehető legmagasabb állami támogatású forinthitelt, megszüntették azt, devizahitelekre kényszerítve az otthont keresőket, családot alapítókat" - közölte. A kormánypárti politikus hangsúlyozta: "a plakátemberek kora lejárt", és eljött a cselekvés ideje.
Kapcsolódó írások:
- Szanyi: A devizahitelesek "egekbe szökő" törlesztőkkel szembesülnek
- Jobbik: a Fidesz és az MSZP is tele van korrupciógyanús ügyekkel
- Új szabályozásra van szükség a devizahitelek terén
- LMP: lejárt szavatosságú büntetőpolitikát erőltet a Jobbik
- A családi cégbe "forgatott" milliókat Bajnaiék államtitkára?
- Matolcsy: több tízezer devizahitelesnek segíthet az eszközkezelő
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06