A kormány segít Járaiéknak?
Rogán visszavonja a 2007 júniusa után indult biztosítókat érintő bankadós javaslatát
Rogán Antal visszavonja azt a javaslatát, amely megmentené a bankadótól a 2007 júniusa után indult biztosítókat, köztük a Járai Zsigmond nevével fémjelzett CIG Pannóniát - tudta meg az Index hírportál.
2010.07.09 08:09Index/MTIA kormány ugyanakkor a költségvetési bizottságon keresztül beadott egy lényegében ugyanezen célt szolgáló újabb módosító javaslatot.
A péntek hajnalban megjelent cikk szerint Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke a lapnak azt mondta: ő sem tudta, hogy javaslata ennyire szűk kört érint. Az Index azt írta: "Rogán Antal azután döntött úgy, hogy visszavonja a törvénytervezethez benyújtott módosító javaslatát, miután kiderült: azok főként néhány Fidesz-barát tulajdonosi hátterűnek tartott biztosítónak kedveznének".
Az egyik érintett társaság a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt., amelynek egyik alapítója Járai Zsigmond, Orbán Viktor korábbi pénzügyminisztere, de az alapítók között van Martonyi János volt és jelenlegi külügyminiszter is. Jól járna a módosítással a Wáberer György nevéhez köthető Wabard Biztosító Zrt., márpedig Wáberer szintén nem áll messze a Fidesztől - írta az internetes lap.
Rogán Antal egy másik indítványt is benyújtott a biztosítókra kirótt különadóval kapcsolatban, ennek sorsáról azonban még nem döntött. Ez a biztosítók által fizetendő adó vetítési alapját módosította volna úgy, hogy az egyszeri díjas életbiztosítások és az eseti díjak befizetése után csak 10 százalékos díjbevételt kellene elszámolni. Ez - az Index piaci forrásai szerint - mások mellett szintén jól jött volna a CIG Pannóniának, miután díjbevételeinek nagyjából fele származik egyszeri és eseti díjakból.
Az Index azt írta: a kormány – formálisan a számvevőszéki és költségvetési bizottságon keresztül – Rogánnal párhuzamosan beadott egy egészen hasonló tartalmú módosítót a törvényjavaslathoz. Ebben egyetlen javaslatba foglalva szerepel a két módosító. A fideszes politikus az Indexnek azt mondta, azt várhatóan meg is szavazza majd a parlament.
A hírportál azt írta: ezzel "úgy hozza helyzetbe a Fidesz-barátnak mondott biztosítókat, hogy közben a versenytársakat is sakkban tartja". Hozzáteszik: azzal ugyanis, hogy a Rogán Antal által beadott két javaslat kis változtatással egy újabb, de egyetlen átfogó módosító javaslatba került, azok együtt mehetnek át majd a döntéshozáson. Ha a biztosítók szeretnék, hogy a parlament a vetítési alapra vonatkozó szabályozást így fogadja el, bele kell törődniük a másodikba is, ami versenyelőnyhöz juttatna egy jól körvonalazható tulajdonosi kört.
Kapcsolódó írások:
- Orbán Viktor: az idén nincs változás a bankadóban
- Csányi: az OTP jövedelmezősége elbírja a bankadót
- Növekedési veszteséget okozhat a bankadó
- Varga bízik a bankadóban
- Bankadó - lefarigcsált költségek
- Matolcsy: a bankokat 120 milliárd forintos bankadó terhelné
- Az EKB aggódik a magyarországi bankadó miatt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


