Rengeteg pénz
Matolcsy: a bankokat 120 milliárd forintos bankadó terhelné
A kormány szerdai ülésén három tagú tárgyalódelegációnak adott megbízást, hogy a bankadóról a következő napokban megállapodásra jusson a bankszövetséggel: a bankoktól 120 milliárdot, a biztosítóktól 36 milliárdot, a pénzügyi szféra többi vállalkozásától további 30 milliárdot várnak - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.
2010.06.30 16:39MTIMatolcsy György, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Varga Mihály államtitkár lesz a delegáció tagja és Matolcsy reményei szerint a napokban megszülethet a megállapodás.
Elismételte: az elvonás mértéke brutális, de ez kell a 3,8 százalékos hiány teljesítéséhez.
Bejelentette azt is: devizaalapú hitelek mögé a jövőben nem lehet jelzálogjogot bejegyezni. Augusztus 31-ig kidolgozzák a szeptember 31-december 31 között felálló nemzeti eszközkezelő társaság koncepcióját, amely egyéni kérelemre beváltja a devizahitelt forintra, illetve a tulajdonjogot bérleti jogra és megállapítja a bérleti díjat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


