Matolcsy: július 1-jén indulna az adócsökkentés
Nem szöszölnek: 12-16 adónemet törölne el a Fidesz
A Fidesz a jelenlegi 52-ből 12-16 adónemet törölne el, vonna össze; a három éves adócsökkentési program július 1-jén indulna.
2010.05.07 08:09MTIMatolcsy György, az Orbán-kormány leendő nemzetgazdasági minisztere a TV2 Mokka című műsorában pénteken azt mondta: egyértelműen lesz adócsökkentés július 1-jétől, amikor elindul egy három éves adócsökkentési program. Leszögezte: a jelenlegi 52 adónemből a Fidesz, 12-16 adónemet törölne el, vagy vonna össze, ez a folyamat július 1-jétől indulna.
A miniszteri szék várományosa szerint az szja-hoz, a társasági adóhoz is hozzá kell nyúlni, ahogy a járulékokhoz is. Kijelentette: a szuperbruttósítást kivonják a rendszerből.
Arra a kérdésre, hogy az szja esetében a kulcsok és a sávhatárok változtatását tervezik-e, azt felelte: mindent terveznek, ami a "könnyíti az életet, több jövedelmet hagy az embereknél". Mint mondta, párhuzamosan az adónemek változtatásával a bürokráciát is csökkentik; egy friss elemzésre hivatkozva leszögezte: Magyarországon 2.800 milliárd forintot visz el az adóbürokrácia.
A bürokrácián 20 százalékot kellene "vágni" július 1-jétől egy éven keresztül - emelte ki.
Matolcs György leszögezte hogy először is megszüntetik a "félszuper" bruttósítást, a munkaadói járulékot kiveszik az adóalapból, ami önmagában jelentősen emeli majd az embereknél maradó jövedelmet. "A szuperbruttósítást kivonjuk a rendszerből, mert ez rejtett adó" - fogalmazott.
Arról nem tudott nyilatkozni, hogy ezt visszamenőleg teszik-e meg. Mint mondta, ha olyan helyzetben lesznek, hogy ez megoldható, akkor megteszik, de a cél, hogy a magyar gazdaságot "előre juttassák levegőhöz". A munkaadói járulékot 5-10 ponttal kell csökkenteni a leendő miniszter szerint, de ennek három éves elosztása attól függ, "mit talál" Varga Mihály munkacsoportja.
Matolcsy György szerint a cél, hogy a teljes adóterhelés egyharmaddal csökkenjen. Elsőként nagy valószínűséggel olyan adónemeket törölnek el, illetve csökkentenek, amelyek a vállalkozói szférában gátolják a munkahelyteremtést.
A leendő miniszter egy kérdésre válaszolva szólt arról is: a devizahiteleseknek felkínálják a jelzáloghitelek "forintosításának" lehetőségét egy állami devizakövetelési alapon keresztül. Megjegyezte, hogy ez a megoldás - aminek részleteit most dolgozzák ki, és ami egyébként már nyolc országban működik - "sokba kerül majd a bankrendszernek".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


