Görögtűz
Görög válság - kedden ismét általános sztrájk
Kedden egy újabb általános sztrájk okoz jelentős fennakadásokat Görögországban: bezárnak a közhivatalok, az iskolák, a bankok, a kórházakban csak sürgősségi ellátás lesz, gyakorlatilag leáll a tömegközlekedés, törölnek 100 belföldi járatot - a nemzetközi forgalomban viszont nem lesznek fennakadások -, s várhatóan leáll majd a kompközlekedés is a szigetek felé.
2010.06.29 08:21MTIEz már az ötödik általános sztrájk azóta, hogy a kormányzat május elején meghirdette takarékossági programját. Most a sztrájkolók először a parlament elé vonulnak, miután ott kedden kezdődik a tervezett nyugdíj-és munkaügyi reform általános vitája.
A korábbi munkabeszüntetések olykor erőszakos utcai összecsapásokba torkollottak, sőt halálesetek is előfordultak. A görögök szerint a tervezet nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket, s nem jár majd jelentős megtakarítással a nyugdíjalapokra nézve, ugyanakkor nagy áldozatokat követel a lakosságtól.
Nem tetszik a görögöknek a munkaerőpiac szabályozásának átalakítása sem, ez többek között a felmondást tenné könnyebbé és olcsóbbá a munkáltatók számára.
A kormány múlt héten pénteken elfogadott tervei szerint egyebek mellett 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt, és a jelenlegi 35-37 évről 40-re az öregkori nyugellátáshoz szükséges szolgálati időt. Ez különösen a nőket érinti hátrányosan, mert náluk jelenleg 60 év a korhatár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


