"Terrorcselekmény történt"
Robbanás egy görög minisztériumi épületben, egy halott
Robbanás történt a görög közrendvédelmi minisztérium épületében csütörtök este, s ennek következtében életét vesztette a miniszter biztonsági szolgálatának a főnöke - közölték névtelenül nyilatkozó rendőrségi források.
2010.06.25 11:15MTIJeórjiosz Papandreu görög kormányfő egy közlemény szerint kijelentette: terrorcselekmény történt. A férfi kinyitott egy ajándékként érkezett, de gyanús csomagot, amelyben - mint kiderült - pokolgép volt.
A rendőrségi források nagyon erősnek minősítették a robbanást, amely Mihalisz Hrizohoidész miniszter szobájától mindössze néhány méterre lévő irodában következett be. A miniszternek haja szála sem görbült meg. A merénylet elkövetését egyelőre senki sem vállalta magára. Görögországban több, szélsőbaloldali csoportok által elkövetett robbantásos merénylet is volt, amióta 2008-ban évtizedek óta nem látott hevességű zavargások törtek ki. Hrizohoidész két elődjét is célba vették, de sikertelenül.
"Minden görög állampolgár fájdalmát és felháborodását tolmácsolom emiatt a terrorcselekmény miatt" - mondta a kormányfő. "Amikor országunk és népünk mindennapos küzdelmet folytat a válságból való kilábalásért, gyáva gyilkosok ártani akarnak a demokráciánknak, a görög társadalomnak (...). Megkapják a választ, amit érdemelnek, nemcsak az államtól, de a társadalom egészétől" - mondta Papandreu. Hozzátette: a terroristák nem érik el a céljukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


