Leállítatta a Malév köztartozásának behajtását
Vizsgálat indul az APEH elnökével szemben
A nemzetgazdasági miniszter azonnali hatállyal vizsgálatot indított az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökével szemben, hogy kiderüljön: az APEH elnöke jogszerűen állíttatta-e le a Malév köztartozásának behajtását 2008-ban.
2010.06.18 11:03MTIMatolcsy György a vizsgálatot egy héten belül le kívánja zárni. Lapértesülés szerint a légitársaság 2008-ban 1,17 milliárd forint járulékkal tartozott a magyar államnak, amelyet még abban az évben október 13-ig be kellett volna fizetnie. Az összeg azonban nem érkezett meg az adóhivatalhoz, ezért az megindította a végrehajtást.
Szintén lapinformáció szerint az összeg azért nem folyt be az államkasszába, mert Szikora János, a szervezet elnöke, egy elnöki levélben arra adott utasítást, hogy további intézkedésig vonják vissza a Malévval szembeni végrehajtást - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


