Szikora akaszthatta meg a folyamatot
Az APEH-nál az elnök lehet a csontváz
Két évvel ezelőtt jogsértő módon akadályozta meg az adóhivatal elnöke a Malév köztartozásának behajtását.
2010.06.17 07:05Magyar NemzetEzt állítja csütörtöki számában a Magyar Nemzet pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
A Magyar Nemzet azt írja: megtudták, a légitársaság 1,17 milliárd forint járulékkal tartozott az államnak, ezt az összeget 2008. október 13-ig kellett volna kifizetnie. Mivel a több mint egymilliárd forint nem érkezett meg az adóhivatalhoz addig az időpontig, így a szervezet három nappal később, október 16-án megindította a végrehajtást. Ennek keretében a Malév valamennyi, összesen hét banknál vezetett számlájára inkasszót bocsátottak ki.
A lap pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülése szerint a tetemes összeg azért nem kerülhetett végül az államkasszába, mert Szikora János, az APEH most is pozícióban levő vezetője megakasztotta a folyamatot. Szikora a lap szerint október 18-án elnöki levélben arra adott utasítást, hogy további intézkedésig vonják vissza a Malévval szemben kiadott inkasszókat.
Vámosi-Nagy Szabolcs, az adóhivatal korábbi elnökhelyettese szerint a köztartozások behajtását csak hivatalos döntéssel lehet felfüggeszteni, egyszerű levéllel nem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


