Lesz itt fogcsikorgatás!
László Csaba szerint nehéz lesz beszedni a banki különadót
László Csaba szerint nehéz lesz beszedni a 200 milliárd forintos bankadót; ha marad az összeg, tevékenységeket vihetnek ki az országból a pénzintézetek.
2010.06.17 13:08MTIA 200 milliárd forint soknak tűnik - mondta a KPMG adópartnere, volt pénzügyminiszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón. Úgy vélekedett, ennek felét, ha "fogcsikorgatva" is, talán bevállalná a pénzügyi szféra.
A pénz befolyására a legnagyobb garancia szerinte az lenne, ha önként vállalnák a pénzügyi cégek a befizetést. Ha a pénzintézeti különadót még az idén be akarják szedni, nem lehet nyereségalapú, még akkor sem, ha idén június végéig benyújtják és elfogadják a törvényjavaslatot, ugyanis a 45 nap alól nincs felmentés, nyereségalapon megadóztatni pedig csak azt a nyereséget lehet, ami a hatályba lépés után keletkezik.
Kiemelte: ez azt jelentené, hogy a pénzügyi szektor augusztus közepétől az idei év végéig termelődő nyereségéből kellene ezt a 200 milliárd forintot elvonni, ennyi idő alatt azonban valószínűleg nem termel ennyi profitot - vagy csak jó esetben - a szféra.
Ha a profit alapján akarnák beszedni az elvonást, ez 4,5 hónap alatt 100 százalékos adót jelentene. Ezek alapján az következik, hogy valamilyen mérleg-, eszközcsoport, vagy ezek valamilyen kombinációja alapján fogják kivetni az adót - ismertette László Csaba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


