Egyre nő a feszültség!
A bankok lényegesen módosítanák a bankadó feltételrendszerét
A bankok szerint lényegesen módosítani kell a bankadó feltételrendszerét, mert az adó a tervezett formában negatív hatással járna a bankrendszerre és a reálgazdaságra is - közölte a Magyar Bankszövetség az MTI-vel.
2010.06.16 18:16MTIA szervezet sajtóközleménye szerint a Magyar Bankszövetség elnöksége által összehívott bankvezetői értekezlet szerdán tárgyalt a tervezett bankadóról, s - a tulajdonosok többségének álláspontját képviselve - a kormánnyal való tárgyalások folytatása mellett döntött.
A bankvezetői értekezlet felkérte az elnökséget, tájékoztassa a kormányt, hogy a bankok szükségesnek tartják a jelenlegi feltételrendszer lényeges módosítását. A közlemény hangsúlyozza: a magyar bankrendszer a gazdasági válságban is megőrizte stabilitását, nem szorult állami támogatásra, és biztosította a gazdaság folyamatos finanszírozását.
A tervezett bankadó összege és egyéb feltételei ugyanakkor jelentősen gyengítenék a bankrendszer tőkehelyzetét és hitelezési képességét. Összességében a bankadó a kormány szándékaival ellentétesen súlyos negatív hatással járna a reálgazdaságra és visszavetné a gazdasági növekedést.
A Magyar Bankszövetség a kormánnyal való tárgyalások lezárását követően ad részletes tájékoztatást a nyilvánosságnak - közölte a szervezet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


