Gémesi szerint gesztusértéke van
Három és fél milliárdos megtakarítást hozhat a képviselői létszámcsökkentés
Gémesi György szerint három és fél milliárd forint takarítható meg az önkormányzati képviselők létszámának csökkentésével.
2010.05.19 13:25MTI"Ez nem sok ahhoz a 3200 milliárd forinthoz képest, amellyel az önkormányzati szféra gazdálkodik, mégis gesztusértéke van" - mondta a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke szerdán Szekszárdon, a Tolna megyei polgármesterekkel tartott konzultációját követő sajtótájékoztatón.
Mint mondta, jelenleg mintegy 15 milliárd forint a 26 ezer önkormányzati képviselő tiszteletdíja Magyarországon. Ezt megfelezve, majd a járulékokat levonva körülbelül három és fél milliárd forint takarítható meg - tette hozzá. "Fontos összeg, de nem ez fogja megmenteni az önkormányzatokat" - fogalmazott. Gémesi György kitért arra, hogy a fővárosban ugyanakkor százmilliárdos nagyságrendű tartalék van a rendszerben. Rengeteg a párhuzamosság, egyes feladatok többszörösen vannak finanszírozva - mondta. A MÖSZ elnöke példaként említette a fővárosban a parkolás rendszerét: ha a belvárosi önkormányzat átveszi a parkolást, az eddigi 400 millió forint helyett 900 millió forint lesz a bevétele. A Fidesz hétfőn benyújtott, az önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslatával kapcsolatban Gémesi György megjegyezte: az előterjesztőben a kétharmados többség birtokában is megvan a politikai önmérséklet, hiszen meghagyja a listás helyeket, amelyeket azok szerezhetnek meg, akik nem jutnak egyéni mandátumhoz.
A törvényjavaslat szerint jelentősen csökkenne az önkormányzati testületek létszáma. A jövőben a tízezer lakos alatti településeken száz lakosig kettő-nyolc lenne a helyi képviselők száma, a tízezernél nagyobb lélekszámú településeken 11-20 mandátumot osztanának ki.
A fővárosban minden 50 ezer lakos után egy képviselő lenne választható, a megyei közgyűlésekben pedig - a megyék lélekszámától függően - 20, 30 illetve 40 ezer lakosra jutna egy képviselő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


