Nem reform, csak létszámcsökkentés?
Már ősztől kevesebb lehet az önkormányzati képviselő
Már az idén kevesebb önkormányzati képviselőt választanánk, ha a kétharmados törvénymódosítást elfogadja az országgyűlés. Az ötezer lakosnál kisebb településeken fele annyi képviselő lenne, mint most, és majdnem ilyen lenne a helyzet a fővárosban is.
2010.05.18 12:41MR1- KossuthA városok, falvak jövő évi költségvetéséről és a többi helyi ügyről már kevesebb önkormányzati képviselő döntene, ha a parlament elfogadja a törvénymódosítást. Eddig a száz lakosnál kisebb településeken három helyi képviselőt választottak, ezután, lehet, hogy csak kettőt fognak.
Az ötezer főnél kisebb lélekszámú településeken most tizenegy önkormányzati képviselő van, a jövőben hat lehet. Budapesten minden ötvenezer lakos után választanának egy képviselőt, vagyis a jelenlegi 66 helyett 35-re csökkenne a létszámuk.
László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint ez még nem szerkezeti reform, csak létszámcsökkentés, de az is jelentős.
A korábbi rendszert egyszerűsítő változás az is, hogy a megyékben az eddigi kétféle lista - a tízezer alatti és a fölötti településeké - helyett csak egy lenne. Helyi listát eddig az a párt állíthatott, amelyiknek az egyéni kerületek negyedében volt jelöltje, ezután a kerületek fele lenne a követelmény. Budapesten nehezebb lesz a főpolgármester-jelöltek dolga: indulásukhoz az eddigihez képest négyszer annyi, 35-40 ezer budapesti támogatása kellhet.
Jelentős szigorítás - emeli ki László Róbert -, hogy a négyszázalékos bejutási küszöb öt százalékra nőne, csakúgy, mint a parlamenti voksolásnál, és kiterjed a tízezer fölötti települések helyi listáira is.
Ez egyértelműen a nagy pártoknak kedvez, és a kicsiket sújtja. Erősíti azt, hogy megváltoztatják azt a mandátum-kiosztási mechanizmust, amivel ezeket a szavazatokat mandátumokká alakítják. A polgármester-választás továbbra is közvetlen lesz minden településen, és megmarad a 3 200 önkormányzat is, bár a választási szakértő szerint az lenne a valódi reform, ha ezek számát csökkentenék, vagyis több település közösen látna el feladatokat.
A hasonló lélekszámú Portugáliában egyébként még háromszáz önkormányzat sincs, igaz, van elelnpélda is: Svájcnak háromezer önkormányzata van, ám lakosa lényegesen kevesebb.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


