Oszkó, a nagy vesztes
Éhenvesznek a Bajnai-kormány miniszterei? A vagyonnyilatkozatuk szerint igen!
Oszkó Péter pénzügyminiszter nem tartozik a kormányzás nyertesei közé: vagyonnyilatkozatai alapján a kormányzati szerepe alatt jócskán zsugorodott a vagyona
2010.05.14 07:46NépszabadságEz olvasható a Népszabadság pénteki számában.
A pénzügyi tárca vezetője 2009-es vagyonnyilatkozata szerint felerészben tulajdonosa egy 97 négyzetméteres budakeszi lakásnak, ez az ingatlan azonban már nem szerepel az idén leadott vagyonnyilatkozatában.
Ahogy a 83 milliósra rúgó deviza-megtakarítása sem, ráadásul forintban félretett pénze is kevesebb: 56,5 millió helyett már csak 29,6 millió. Az egyenleget ronthatja még az a svájcifrank-alapú hitel, amelyet 2009-es vagyonbevallásában 124 millió forintosra taksált, az ideiben azonban nem forintosította az összeget, csak arról nyilatkozott, hogy a tőketartozás fennáll.
Bajnai Gordon megtakarításai is csökkentek. A leköszönő kormányfő öt ingatlant jegyezett fel a vagyonbevallásában, ahogy a 2009-esben is.
Többek között egy XII. kerületi ház, egy XXII. kerületi ingatlan s egy tihanyi üdülő fele. Egy 2006-os BMW, valamint festmények is az értékesebb ingóságok között szerepelnek, e téren a két vagyonnyilatkozat között nem találni érdemi eltérést - olvasható a lapban. Bajnai megtakarításai csökkentek, a 140 milliós értékű értékpapír-portfólió egy év alatt 120 millióra apadt, megtakarított pénze a tavalyi nyilatkozat szerint 71,5 millió forintról 57,4 millióra csökkent.
A Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által leadott nyilatkozatból az derül ki, hogy a befektetési alapokban lévő forrásai nőttek az egy évvel korábbi állapotokhoz képest. A 2009-es nyilatkozatban többi között forint és euró befektetési alapokban vagy kötvényekben 93,2 millió forintja van.
Ugyanez egy évvel korábban 70 millióra rúgott. Varga István bankszámlája 18 millió forinttal csökkent az előző évi 47 millióról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


