Sok a baki a bevallásban...
Horváth mással íratta alá a vagyonnyilatkozatát?
A Fővárosi Közgyűlés vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottsága fideszes elnöke szerint a szocialista Horváth Csaba helyett a politikus titkárnője javította ki és írta alá a kormánypárti képviselő vagyonnyilatkozatát.
2010.02.03 17:21MTISzikora Linda az MTI-nek szerdán elmondta: jogilag aggályosnak tartja a kedden történteket, amelynek a bizottság egyik munkatársa volt a szemtanúja. A bizottság elnöke arról számolt be, hogy a történtek miatt új vagyonnyilatkozat beadására kérte Horváth Csabát, ám a politikus úgy gondolta szabályszerűen járt el, ezért eddig nem adott be új nyilatkozatot. Hozzátette: jogi szakértőkkel vizsgálják az esetet.
Horváth Csaba szerdán közleményben ígért tájékoztatást az MTI-nek. A szocialista képviselő bevallásából kedden 101 millió forint "tűnt el" az előző évi adatokhoz képest, utóbb kiderült, hogy a politikus hibás bevallást adott le. A volt főpolgármester-helyettes kedden azt mondta javítani fogja fővárosi bevallását. Szóbeli közlése szerint a tavalyi 93 millió forintos pénzkövetelése 84 millió forintra csökkent, ugyanakkor pénzintézettel szembeni követelése 3 millióról 8,2 millió forintra nőtt, míg készpénz-megtakarítása 5 millióról 4,5 millió forintra csökkent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


