"Jobbá teszik majd az életet"
Szijjártó: pénteken a Ház előtt lesznek a kormányalakításhoz kapcsolódó javaslatok
Szijjártó Péter közlése szerint pénteken benyújtja a kormányalakítással összefüggő törvényjavaslatokat az Országgyűlésnek a Fidesz, hétfőn pedig előterjeszti azokat, amelyek "érezhetően jobbá teszik majd az életet".
2010.05.13 08:39MTIA Fidesz elnöki stábjának vezetője csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában kifejtette: pártja szándékai szerint pénteken már benyújtják azokat a törvényjavaslatokat, amelyek a kormány minél gyorsabb megalakításához szükségesek. Remélik, hogy ezekről a plenáris ülés után már tárgyalhat is az alkotmányügyi bizottság.
Hétfőn pedig azokat az indítványokat terjesztik be - mondta -, amelyek "érezhetően jobbá teszik majd az életet", a józan ész irányába történő módosításokat tartalmaznak.
Arra a kérdésre, hogy a Fidesznek van-e bármilyen kifogása az ellen, hogy a Jobbik kapná meg a nemzetbiztonsági bizottság elnöki tisztségét, Szijjártó Péter úgy válaszolt: "nekünk ezzel kapcsolatban nem sok teendőnk van, és nincs is mozgásterünk", hiszen törvény mondja ki, hogy ennek a testületnek ellenzéki elnöke kell, hogy legyen, a leendő ellenzék pedig így állapodott meg.
Azzal kapcsolatban, hogy az MSZP még azt is elfogadhatónak tartaná, ha törvényt módosítanának, és a Fidesz vezetné a nemzetbiztonsági bizottságot, a stábfőnök azt mondta: meglehetősen furcsa álláspontnak tartja, hogy a magyar demokratikus rendszer berendezkedését, az alkotmányos szabályokat mindig úgy szabják át, ahogyan éppen az MSZP elér egy választási eredményt.
Szijjártó Péter megerősítette: a kettős állampolgársággal összefüggésben a választójogi törvény módosítását nem kezdeményezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


