"Kevésbé van ok az ünneplésre"
Gaskó: Magyar erőforrásokra épülő gazdaságpolitika kell
A LIGA elnöke szerint a foglalkoztatás gyors növelése érdekében az új kormánynak a magyar erőforrásokra épülő gazdaságpolitikát kell folytatnia; Gaskó István szombaton Budapesten, a szakszervezeti szövetség május elsejei rendezvényén úgy fogalmazott, hogy ez lehet a következő időszak legfontosabb politikai célkitűzése.
2010.05.01 13:35MTIA LIGA azt is várja az új kormánytól, hogy a társadalmi párbeszéd a jövőben ne formális legyen, hanem a munka világára tartozó kérdéseket érdemben tárgyalják meg a szociális partnerekkel - hangsúlyozta Gaskó István.
Május elseje mindig a munkavállalók akciónapja volt, most ugyanakkor kevésbé van ok az ünneplésre, mivel az elmúlt négy év nagyon súlyos megpróbáltatást jelentett a munkavállalók számára, akik egy sor jogot és jövedelmet elvesztettek a köz- és a versenyszférában egyaránt - mondta.
A LIGA Szakszervezetek a választások előtt tizenhárom pontban foglalta össze elvárásait az új kormánnyal szemben. Ezek közül Gaskó István kiemelte: legfontosabbnak a válságból való kilábalást tartják, mivel a munkavállalók helyzetét nagyban megkeseríti, hogy az elmúlt 16 évben nem volt ilyen magas a munkanélküliségi ráta Magyarországon, mint most.
Az elmúlt négy évben a közszférában a reálkeresetek a 2002-es szintre ugrottak vissza, a versenyszférában pedig rengeteg munkahely szűnt meg az utóbbi években - fűzte hozzá. A LIGA szerint új alapokra kell helyezni a közoktatást, az egészségügyet, a nyugdíjellátást.
A LIGA és tagszervezetei május elseje alkalmából az Országház előtti Kossuth Lajos téren "piramist" építettek a munkavállalók legfőbb kívánságaiból.
Ezek között volt olvasható például a "BKV a közlekedésről szóljon!" a "Rendezzük a korkedvezményes nyugdíjakat", a "Megbecsülés mellé tisztes bért", az "Egyenlő munkáért egyenlő bért", illetve a "Leépítés helyett vasútépítést" és a "Sztrájkjogot a rendőröknek", valamint a "Méltó munkát itthon" felszólítás.
Az akcióban a LIGA tagszervezetei közül részt vett például a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezete, a Független Rendőr Szakszervezet, az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, valamint a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


