Egyesítik hatalmukat

Hollywood és Bollywood szövetkezett a filmkalózkodás ellen

Hollywood és Bollywood összefogott a filmkalózok ellen: az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) és hét indiai filmvállalat bejelentette, hogy egyesítik erőiket a világ egyik legnagyobb filmpiacán garázdálkodó hamisítókkal szemben.

2010.03.21 16:26MTI

A megegyezés már egy éve érlelődik, és mindkét fél erősen érdekelt benne. Hollywood igyekszik minél nagyobb területre kiterjeszteni hatalmát a világ filmpiacán, az indiai filmstúdiók pedig már nem engedhetik meg maguknak, hogy figyelmen kívül hagyják a kalózkodás okozta tetemes veszteséget.

A közlemény szerint a szövetség az indiai mozikkal együttműködve többek között a filmszínházak kézikamerás kalózaira akar lecsapni, hiszen a kalóz DVD-kiadványok 90 százaléka ebből a forrásból ered. Megszigorítják a rendőri ellenőrzést, az internetszolgáltatókkal együttműködve küzdenek az internetes kalózkodás ellen, és a politikusok segítségét is kérik, hogy hatékonyabb törvények szülessenek a szerzői jogok védelmében. Az indiai filmiparban gazdag múltja van a másolt produkcióknak, és a földrésznyi országban kevésbé alakult ki a szerzői jogok tiszteletben tartásának kultúrája, mint azt Hollywood szeretné. A Warner Bros. 2008-ban például sikertelenül próbálkozott azzal, hogy megakadályozza a Hari Puttar - A Comedy of Terrors című pandzsábi film forgalmazását. Az amerikai stúdió arra hivatkozott, hogy a cím kísértetiesen hasonlít a Harry Potter-sorozathoz, de nem járt sikerrel. Az utóbbi két évben az indiai és amerikai filmstúdiók egyre szaporodó közös vállalkozásai nyomán mégis megtört a jég.

"Mindenki kezd egyformán gondolkodni. Az indiai filmipar mostanra megértette, hogy produkcióit jelentős arányban lopják" - magyarázta Dan Glickman, az MPAA távozó elnöke. A filmkalózkodásnak 2008-ban 571 ezer álláshely esett áldozatul, és a hamisítás 959 millió dollárral károsította meg a 2,3 milliárd dolláros bevételt termelő indiai filmipart - állapította meg egy Ernst & Young-tanulmány.

A KPMG nemzetközi könyvvizsgáló cég adatai szerint a piac 60 százalékát fedik le a hamisított DVD-k. "A kalózkodás jelenti a legnagyobb veszedelmet a szórakoztatóiparra nézve, és ez különösen igaz Indiában" - jelentette ki Szandzsiv Lamba, annak a bollywoodi Reliance Big Pictures stúdiónak a vezetője, amely tavaly 325 millió dolláros befektetésével 50 százalékos részesedést szerzett Steven Spielberg DreamWorks filmvállalatában. Lambának nagy szerepe volt a tavalyi év egyik legnagyobb bollywoodi slágere, a cége által forgalmazott 3 Idiots című vígjáték pénzügyi sikerében.

Számítása szerint tízmillió törvénytelen letöltést sikerült megakadályozniuk. Ennek ellenére - mint elárulta - volt olyan időszak, amikor stábja ötpercenként bukkant a produkció újabb és újabb illegális változatára az interneten. Az indiai filmipar a KPMG előrejelzése szerint 2014-re elérheti a 3 milliárd dolláros bevételt, ami évi átlag 8,9 százalékos növekedést jelez.

"Egymilliárd ember él ebben az országban, ahol jobban szeretik a filmeket, mint bárhol másutt a világban. Bolondok volnánk, ha nem akarnánk bejutni erre a piacra" - foglalta össze a hollywoodiak motivációját Glickman.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.