Szennyest mosnak
BKV: a cég megtett mindent a szabályos elszámolásokért
A BKV megtett mindent annak érdekében, hogy a szabályozásoknak és a megállapodásoknak megfelelő elszámolásokat hajtsa végre és erről folyamatosan tájékoztatta a szakszervezeteket is - közölte a BKV szerdán az MTI-vel arra reagálva, hogy három érdekképviseleti szövetség nyílt levelében azzal vádolta meg a céget: nem szabályszerűen számolja ki a béreket.
2010.03.10 16:33MTIA BKV tájékoztatása szerint a cég a kollektív szerződés (ksz) aláírása után tehetett lépéseket a melegétkezési utalványok biztosítására, de - mivel jelenleg is folynak a bértárgyalások - a választható juttatások köre és nagyságrendje még nem végleges.
Ezen felül a beváltásukra vonatkozó előírások sem egyértelműek. Mint írták, a BKV biztosítani fogja a ksz-ben meghatározott juttatásokat.
A BKV-nak 26 szakszervezete van, ebből hárman írták alá a nyílt levelet, viszont olyan nyilatkozatokat tettek minden munkavállaló nevében, amelyre nincs felhatalmazásuk - írta a cég. A BKV Liga-Munkástanács Szövetség, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége és a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeteinek Szövetsége által aláírt nyílt levélben azt írták, hogy a BKV nem teljesíti a ksz-ben foglaltakat, mert második hónapja nem fizeti ki az abban foglalt havi 6 ezer forintos melegétkezési utalványokat.
Levelükben nevetségesnek minősítették, hogy a BKV második hónapja "nem képes megfelelően elszámolni a béreket (...), tetézve a problémát azzal, hogy a törvényeket megsérti."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


