Az ajtók záródnak
BKV-ügy - Balogh Zsolt is gyanúsított
Balogh Zsolt is gyanúsított a BKV-val kapcsolatos nyomozásokban - derül ki az ügyészségnek az MTI részére megküldött tájékoztatásából. A rendőrség megerősítette: B. Zsoltot tettesként, hűtlen kezeléssel gyanúsítják.
2010.03.09 16:00MTIA Fővárosi Főügyészség keddi közleményéből kiderült, hogy Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója a Szalainé Szilágyi Eleonóra és társai ellen indult büntetőeljárásban gyanúsítottként szerepel.
A Budapesti Rendőr-főkapitányságon az MTI érdeklődésére megerősítették, hogy tettesként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják, a gyanúsítás a kommunikációs szerződésekkel függ össze. Az a rendőrség tájékoztatásából nem derült ki, hogy mikor gyanúsították meg a bűncselekménnyel Balogh Zsoltot. A Magyar Nemzet szombati számában Balogh Zsolt, a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatója a többi között arról számolt be: nagyságrendileg mintegy 70 millió forint jutott Hagyó Miklóshoz rajta keresztül, és azóta tudja, hogy 15 millió forint fér el egy Nokia-dobozban, mert egyszer abban adta át az összeget.
Vasárnap a Hír Televízió Kontraszt című műsorában már arról beszélt, hogy szerinte párthoz vagy pártokhoz kerülhetett a BKV-tól Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyetteshez juttatott pénzből.
Szólt arról is, hogy abból a 70 millió forintból, amely a tudtával, rajta keresztül Hagyó Miklóshoz került, 40 millió forint a szentendrei HÉV utastájékoztató rendszerének többletkifizetéseiből származik. A fennmaradó 30 millió forintból 15 milliót Hagyónak személyesen adott át Lelovics Ottó kommunikációs szakember irodájában.
A másik 15 milliót olyan informatikai cégen keresztül juttatta el, amely korábban szerződésben állt a BKV-val.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


