150 százalékos prémium és egyéb apróságok
Újabb BKV-s végkielégítés górcső alatt
A BKV felügyelőbizottsága (fb) határozatában arra kérte a belső ellenőrzést, hogy vizsgálja ki a cég egyik korábbi vezető beosztású dolgozójának végkielégítési ügyét - tudta meg BKV-s forrásból az MTI pénteken.
2010.03.05 16:05MTIAz fb azt is határozatba foglalta, hogy ha a belső ellenőrzés szabálytalanságot talál vagy felmerül a bűncselekmény gyanúja, akkor tegyék meg a rendőrségen a feljelentést.
Az MTI bortokába korábban került dokumentum szerint a volt igazgató több mint 30 éve dolgozott a cégnél, 150 százalékos prémiumot kapott fizetése mellé, és 83 millió forint végkielégítéssel távozott a cégtől 2009-ben.
Az igazgató határozott idejű szerződéssel dolgozott a BKV-nál, majd Kocsis István küldte el közös megegyezéssel és korengedményes nyugdíjjal.
Kapcsolódó írások:
- Fidesz: BKV-támogatás helyett maradt a mellébeszélés, hazudozás
- Május végéig marad házi őrizetben a BKV-volt vezére
- Hullanak: két ügyvédet is meggyanúsítottak a BKV-ügyben
- Fuziknak állítólag bizonyítékai vannak a BKV-ügyben, tehát meg sem hallgatja a Főügyészség
- Enyhe kifejezés: "Nem voltak elég gyorsak és hatékonyak a döntések a BKV-ügyekben"
- Két hét múlva fény derül az összes stiklire - ezt ígéri legalábbis a BKV-bizottság
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06