Cukor, olajos magvak, tejtermékek viszik a pálmát
FAO: tizenöt havi csúcson az élelmiszerek ára
Tovább emelkedett az élelmiszerek ára decemberben: az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO globális árindexe 15 havi csúcsra szökött fel a tavalyi év utolsó hónapjában.
2010.01.13 16:36MTIA növekedést elsősorban a cukor, az olajos magvak és a tejtermékek drágulásával magyarázták a nemzetközi szervezetnél. A FAO élelmiszerár indexe - amely a havi globális árváltozásokat rögzíti egy meghatározott élelmiszercsoportból álló kosár alapján - 171,9 pont volt a novemberi 168 pontot követően. Ez 2008 szeptembere óta a legmagasabb mutató, de 20 százalékkal még mindig alacsonyabb, mint 2008 júniusában, amikor rekordot döntöttek a globális élelmiszerárak.
A mutatót már az egymást követő ötödik hónapban emelkedett, és a FAO szakértői további drágulásra számítanak a következő hónapokban. Pontos előrejelzést nem adtak, mondván: az árak csökkenésére legalább akkora az esély, mint a drágulásra, mert meglehetősen kiszámíthatatlan a környezet egyebek mellett a dollár árfolyama és a kőolaj ára, illetve a globális gazdasági helyzet alakulása szempontjából.
Kapcsolódó írások:
- A GfK szerint 9 százalékkal csökkenhetett 2009-ben a háztartások fogyasztása
- Mindennapi kenyerünk: jóval régebben eszünk gabonát az eddig feltételezettnél
- Egészséget veszélyeztető élelmiszer is felbukkanhat a piacokon
- Válság után sem lesz olcsóbb az élelmiszer
- Eddig mindössze egy cég kapott élelmiszer-ipari garanciát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


