100 forintból 25-27 forintot élelmiszerre költünk
A GfK szerint 9 százalékkal csökkenhetett 2009-ben a háztartások fogyasztása
Az előrejelzések szerint 2009-ben akár 9 százalékkal is alacsonyabb lehetett a háztartások fogyasztása az előző évinél, és rövid távon nem várható jelentős javulás.
2009.12.31 09:13NépszavaA szakember elmondta: a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben a fogyasztói szokások alaposan megváltoztak, korszerűbbé vált a fogyasztási szerkezet. A kedvező folyamat azonban az utóbbi időszakban megrekedt, és újabb éveknek kell eltelniük ahhoz, hogy Magyarország ismét csatlakozhasson az európai fő sodorhoz. A magyar háztartások ma átlagosan minden 100 forintból 25-27 forintot élelmiszerre költenek, ellentétben a legtöbb nyugat-európai országgal, ahol ez az összeg 15 forint körül van – mondta Kozák Ákos.
A GfK ügyvezetője megemlítette, hogy a fogyasztói közhangulat az elmúlt hónapokban nem tükrözte a tényleges adatokat. A nyár végén és ősszel a háztartások bizakodóbbak voltak, mint ahogyan arra a valós helyzet alapján számítani lehetett volna. Az év második felében az egyre olcsóbb élelmiszereket keresték a vásárolók. A GfK ügyvezető igazgatója szerint korábban az volt a gyakorlat, hogy decemberben inkább kevesebb, de drágább, jobb minőségű élelmiszert vásároltak, most ez a szokás is megváltozott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


