"A pénz áll mindenek felett"
Fidesz- KDNP: A kormány a gyermekeket sem kíméli a megszorításokkal
A Fidesz-KDNP elfogadhatatlannak tarja a gyermekvédelmet sújtó kormányzati megszorításokat - mondta Soltész Miklós, a frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
2010.01.07 15:23MTIA 2010. évi költségvetést megszorítások sora jellemzi a szociális területen, és ezen belül a gyermekvédelem területén, a legrászorultabbak ellátásánál is - közölte. Kiemelte: a tavalyi normatívához képest a fogyatékos, tartósan beteg, vagy speciális ellátású gyermekek után mintegy 10 százalékos megvonás lép életbe. Még rosszabb a helyzet 2005-höz képest, az öt évvel ezelőtti adatokat nézve több mint 12-20 százalékos a csökkenés - jegyezte meg az ellenzéki politikus.
Kifogásolta az is, hogy a szocialisták az utógondozói ellátás életkorát 24 évről 21-re csökkentik. A fiatalok így jóval korábban kényszerülnek majd nélkülözni az állami segítséget. A megszorítások között hajmeresztő és elfogadhatatlan lépésnek nevezte, hogy a családi pótlék felét már a gyermekotthoni tartózkodás alatt is fel lehet használni. Ennek az a következménye, hogy amikor kikerülnek innen a fiatalok, sokkal kevesebb pénzük lesz lakásvásárlásra - mondta. Kiemelte: elutasítják a szocialisták törekvéseit, amelynek célja csupán pénzspórolás, és a legelesettebb gyermekek életlehetőségeit nem nézik. A gyermekek nem fontosak, a pénz áll mindenek felett - összegezte a kereszténydemokrata politikus.
Nagy Kálmán KDNP-s képviselő a miskolci gyermekváros melletti, 3,5 hektáros sportpálya, és park tervezett eladását tette szóvá. A gyermekvárosban jelenleg 172 férőhely van, az itt élő gyermekeket a miskolci önkormányzat négy különböző helyre akarja elköltöztetni, a területet pedig 365 millió forintért akarják értékesíteni - jegyezte meg a kereszténydemokrata politikus.
Hozzátette: az átköltöztetést júniusig be akarják fejezni, ám a tényleges otthonokat még ezután alakítanák ki a gyermekek számára, s a szükséges források sem állnak rendelkezésre. A terület vevője egy lichtensteini cég lenne, amelynek tulajdonosa másik két lichtensteini befektető társaság - jegyezte meg az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tagja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


