Vége felé tart a recesszió?
Lassú és törékeny gazdasági felépülést vár Európában az IMF
A hosszú recesszió az európai országokban a jelek szerint a végéhez közeledik, a gazdasági felépülés azonban valószínűleg lassú és törékeny lesz - ismertette a Nemzetközi Valutaalap friss regionális elemzésének megállapítását Marek Belka, az IMF európai osztályának vezetője.
2009.10.03 09:15MTIAz ázsiai keresletnövekedés aligha helyettesíti az Egyesült Államok válság előtt importéhségét - mutatott rá Belka annak kapcsán, hogy az IMF szombaton közzétette a nemzetközi gazdasági kilátásokat elemző friss kiadványát.
Európa nem számíthat egyedül az exportra a felépüléshez vezető úton - mondta, és megjegyezte, hogy a hitelforrások továbbra is szűkösek, a munkanélküliség növekszik és a krízis rontott a kontinens növekedési potenciálján.
Jövőre csak mérsékelt növekedésre lehet számítani. Az egykori lengyel miniszterelnök elmondta, hogy az IMF becslése szerint Európa fejlett gazdaságaiban idén átlagosan 4 százalékos visszaesés, jövőre 0,5 százalékos növekedés várható.
A földrész feltörekvő gazdaságaiban ebben az évben várhatóan 6,6 százalékkal zsugorodik a gazdaság, 2010-ben viszont a térség legtöbb országába visszatér a növekedés, összességében 1,7 százalékos bővülés várható.
Az IMF azt szorgalmazta jelentésében, hogy a döntéshozók összpontosítsák figyelmüket a felépülés biztosítására.
A közeljövőben határozottabb politikát kell folytatniuk a bankok mérlegét fenyegető kockázatokat illetően, az életképes intézetek feltőkésítését vagy átszervezését célzó lépéseket kell tenniük.
Rövid távon a pénzügyi ágazat makrogazdasági támogatásának folytatására van szükség, ugyanakkor fel kell készülni a rendkívüli intervenciós lépések összehangolt és átlátható feladására.
"A gazdasági felépülés gyengébb lehet a reméltnél, ha a pénzügyi szektor gondjait nem oldják meg azonnal és hatékonyan" - nyilatkozott az IMF európai osztályának irányítója.
Az IMF szerint a feltörekvő gazdaságoknak alkalmazkodniuk kell ahhoz, hogy a válság következtében kisebb tőkebeáramlásra lehet számítani.
A washingtoni székhelyű Valutaalap előrejelzése szerint Magyarországon a bruttó hazai össztermék az idén 6,7 százalékkal, jövőre 0,9 százalékkal csökken, az infláció ebben az évben 4,5, 2010-ben 4,1 százalék lesz.
Az IMF évente kétszer, májusban és októberben készít jelentést a regionális gazdasági kilátásokról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


