Kevésbé rugalmas a gazdasága
Az IMF vezetője szerint Európa utolsóként lép ki a válságból
Európa lényegesen lassabban kászálódik ki a válságból, mint a világ többi térsége - mondta az IMF vezetője, aki szerint ez azért van, mert Európa gazdasága kevésbé rugalmas.
2009.10.02 12:49MTIEurópát kevésbé rázta meg a gazdasági visszaesés, mint az Egyesült Államokat, de a kibontakozása is lassabb lesz - vélte Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője Isztambulban, ahol vasárnap kezdődik az IMF és a Világbank négynapos féléves közgyűlése. A pénzintézet vezetője szerint a válság előttinél lassúbb globális gazdaságnövekedésre kell felkészülnie a világnak.
Továbbra is fennáll azonban annak a veszélye, hogy a gazdaságok visszacsúsznak, miután a legtöbb országban még hónapokig nőni fog a munkanélküliség. Dominique Strauss-Kahn hangsúlyozta, még nem jött el az ideje annak, hogy a kormányok visszavonják az állami gazdaságélénkítési programjaikat a munkanélküliség növekedése és a még mindig sebzett pénzügyi szektor miatt.
Arra figyelmeztetett továbbá, hogy ha egyes kormányok idő előtt véget vetnének a gazdaságösztönzésnek, veszélybe sodorhatják a kilábalást a recesszióból. Ugyancsak Isztambulban a Világbank elnöke azt mondta, hogy "az idei év nehéz volt, a jövő évi szerfölött bizonytalan lesz". Robert Zoellick szerint 2011-ig további tőkét kell juttatni a gazdaságokba. A Világbank vezetője szerint most a legnagyobb veszélyt nem a gazdaság összeomlása jelenti, hanem a túlzó önbizalom.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06