10-14 százalékos gázár csökkenést ígértek
Szijjártó szerint a kormány hülyének nézi az embereket
A gázárcsökkentésről szóló csütörtöki bejelentés a Fidesz szerint nem más, mint hogy "hülyének nézik az embereket, szórakoznak velük".
2009.09.24 16:27MTISzijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a jövő évi költségvetés 55 milliárd forintot vesz el a fűtéstámogatásból, ami családonként több tízezer forintot jelent.
Úgy fogalmazott: "Hiába beszél gázárcsökkenésről akárki, a kormány vagy bármilyen hivatal vezetője, a végeredmény az, hogy a számlán szereplő összeg növekedni fog".
Elsősorban a legrászorultabbak, a legszegényebbek esetében nő majd a számla, hiszen a fűtéstámogatást alapvetően ők veszik igénybe - tette hozzá.
Szollár Domokos kormányszóvivő csütörtökön jelentette be, hogy átlagosan 10-14 százalékkal csökken a földgáz ára október 1-jétől a lakosságot és a kisfogyasztókat ellátó egyetemes szolgáltatói körben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


