Kevesebb lesz a keretösszeg
Aki kapja marja: Januártól csak az igazán rászorulók kapnak gázár- támogatást
Megváltozik jövőre a gáz- és távhőtámogatási rendszer - értesült a Népszava, amely szerint a konkrét változtatásokról nincs még meg valamennyi döntés.
2009.09.09 06:46NépszavaA napilap szerdai számában pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta: úgy tudják, januártól csökken a támogatottak köre, és kisebb lesz az árkiegészítés mértéke is.
Hozzátették: ennek oka az, hogy a kompenzációra fordítható keretösszeg is kevesebb lesz. Az idei 80 milliárd forint helyett 30 milliárd forint jut majd erre a célra, ez sem a költségvetésből, hanem az úgynevezett Robin Hood-adóból származik majd.
A Népszava információi szerint 2010-ben már nem lehet pályázni az ideihez hasonló módon az államkincstárhoz az árkiegészítésért. Támogatásban csak azok a családok részesülnek majd, amelyek idén is jogosultak erre - tették hozzá.
A lap szerint a rászorulóknak minősített fogyasztók viszont "automatikusan" kapják majd a kormányzati hozzájárulást, amelynek értesüléseik szerint csökken a mértéke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


