Új menekülőlétrákat kellett gyártani
Plusz egymilliárdot követel az Alstom a BKV-tól
Egymilliárd forintos többletigényt nyújtott be a 2-es és 4-es metróvonal új kocsijainak gyártója, az Alstom cég, mivel új menekülőlétrákat kellett gyártani a Budapestre szánt szerelvényekre - közölte a BKV pénteken az MTI-vel.
2009.08.07 19:08MTIA metrószerelvények beszerzésekor az ajánlati kiírásban szerepelt a megfelelő vészkijárat biztosítása, mivel ezt a magyar vasúti és metrószabályzat is előírja. Az Alstom által alkalmazott eredeti megoldást azonban sem a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH), sem a BKV nem tartotta teljesen elfogadhatónak, ezért közösen egyeztetve egy új rendszert kezdtek el kidolgozni - olvasható a közleményben.
Kifejtették: a menekülőajtót a korábbi megoldásnál vészhelyzetben a szerelvény vezetőjének kell kiemelnie és felnyitnia, a 4-es vonalra tervezett automata szerelvények esetében azonban - a repülőgépekhez hasonlóan - az utasoknak kell ezt megtenniük. Az új megoldás szerint a biztonsági retesz kioldása után már az egész szerkezet az ajtóval együtt kinyílik és egy rámpa ráhajlik a sínekre.
Néhány nappal ezelőtt az NKH és a BKV megtekintette az új rendszert és azt megfelelőnek találta, de az Alstom egymilliárd forintos pluszkövetelést nyújtott be, amit a BKV vitat. A közlekedési társaság szerint az is kérdéses, hogy kinek a hibája miatt van szükség a vészkijáratok módosítására. Hangsúlyozták: bár mindkét társaság érdeke, hogy a szerelvények mielőbb közlekedhessenek a 2-es metró vonalán, nagyobb érdek a tökéletes biztonság.
Ezért - mint írták - a BKV csak olyan szerelvényeket fog átvenni, amelyek hibamentesen képesek üzemelni és maximálisan szolgálják az utasok biztonságát. A francia Alstom cég és a BKV 2006. május 30-án írta alá azt a szerződést, amelyben megállapodtak abban, hogy a gyártó 170 metrókocsit szállít Budapestre. A 2-es metró vonalán közlekedik majd 22, egyenként 5 kocsiból álló szerelvény, a többi a 4-es metró vonalán jár. A 37 metrószerelvényt 65 milliárd forintért szerzik be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


