150 ezer embernek nyújthat segítséget

5,5 milliárd forintra hízott a krízisalap

Gazdasági társaságok és magánszemélyek adományaival 5,5 milliárd forintra hízott a költségvetés által egymilliárd forinttal útjára bocsátott krízisalap - közölte Korózs Lajos pénteken a Heves megyei Besenyőtelken.

2009.07.31 15:19MTI

Ez azt jelenti, hogy mintegy 150 ezer, a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe sodródott, illetve egészségkárosodása miatt krízishelyzetbe jutott embernek nyújthatnak augusztustól 20-50 ezer forintos támogatást az alapból - közölte egy kistérségi fórumon a szociális tárca államtitkára. Az alap felhasználását ellenőrző tanácsadó testület tagjai a máltai és a baptista szeretetszolgálat, a Vöröskereszt, valamint a Nagycsaládosok Országos Egyesületének képviselői is.

Ezért "szemenszedett hazugság" a Fidesz állítása, hogy az MSZP kasszájába vándorolna a pénz - tette hozzá a szocialista politikus. Az államtitkár az önkormányzati vezetők részvételével megtartott fórumon elmondta: az igényléseket az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság honlapjáról letölthető adatlapon nyújthatják be a települési jegyzőkhöz a rászorulók. A folyósítás feltétele, hogy a családban nem haladhatja meg a minimálbér nettó összegét az egy főre jutó jövedelem, illetve az igénylő nem részesül nyugdíjban.

Ugyancsak kérhetik a támogatást azok, akik 2008 szeptember 30. után vesztették el munkahelyüket, vagy jövedelmük 20 százalékkal csökkent. Az is igényelheti a krízissegélyt akinek 20 százalékos mértékben nőtt lakásvásárlási hitelének törlesztő részlete. Szintén jogosultak lehetnek azok, akik egészségromlás miatt kerültek anyagi krízishelyzetbe - sorolta Korózs Lajos. Támogatási összegként legalább 20 ezer, legfeljebb 50 ezer forint utalható ki; ezt a krízishelyzetbe jutott család egy tagja veheti igénybe. Ugyanakkor különösen indokolt esetben a támogatás mértéke elérheti a 100 ezer forintot. A kérelmeket november 30-ig fogadhatják be az önkormányzatok - fűzte hozzá.

A kormányzat ugyanakkor 500 millió forinttal feltöltötte azt az idei, eredetileg 700 millió forintos alapot, amely a nyugdíjasok méltányossági segélyezésére, illetve a méltányossági nyugdíjemelésre szolgál. Az új keret szintén augusztustól áll rendelkezésre - a 700 millió forint ugyanis már elfogyott. A maximum 3500 forintos havi nyugdíjemelést, legfeljebb 3 évente, azok a nyugdíjasok igényelhetik, akiknek a családjában az egy főre jutó nyugdíj összege nem éri el a 65 ezer forintot; utóbbi határ eddig 57 ezer forint volt.

Ugyancsak kérhetik az emelést a rokkantak és akiknek nyugdíjasként két, vagy több árváról kell gondoskodniuk. Segélyt az kérhet akinek a nyugdíja nem haladja meg a 75 ezer forintot (eddig 71400 forint volt ez a határ), és 10 ezer forint helyett 15 ezer forintot kaphatnak a nyugdíjasok. Hirtelen betegség, vagy haláleset esetén a méltányossági segély összege elérheti a 28.500 forintos nyugdíjminimum háromszorosát - mondta Korózs Lajos.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.