A kríziskezelő alapot hízlalnák a módszerrel
Minden bankkártyás tranzakcióból egy forintot akar az állam
Az MSZP azzal a kéréssel fordul a Magyar Bankszövetséghez, hogy minden egyes bankkártyás tranzakció után ajánljon fel egy forintot a kríziskezelő programnak - mondta Juhászné Lévai Katalin, az MSZP országgyűlési képviselője.
2009.06.03 14:23MTIA bankkártyák használatakor, például pénzfelvételkor a bankok többsége levon egy bizonyos összeget, ebből egy forintot vagy annak a felét átutalhatnák a kríziskezelő alapba - közölte a politikus az úgynevezett kríziskezelő programmal összefüggésben, amely kis összegű, vissza nem térítendő állami támogatás formájában nyújt 30 napon belüli gyors segítséget a nehéz helyzetbe került családoknak. Hozzátette: egy elképzelésről van csupán még szó, ezt a lehetőséget szeretnék a bankszövetségnek felajánlani.
Az országgyűlési képviselő elmondta, hasonló rendszer már működik a Máltai Szeretetszolgálat kezdeményezésére két megyében, ahol a takarékszövetkezetek egy ilyen támogatási formát ajánlottak fel. Juhászné Lévai Katalin szerint ha a takarékszövetkezetek tettek ilyen felajánlást, akkor nem hiszi, hogy ez a nagyobb bankoktól idegen lenne. Elmondta, ha csak az egy forint felét ajánlanák fel a bankok, az is egy jelentős összeg lenne, ebből is működhetne tovább az alap.
A politikus kitért arra, hogy a kétmilliárd forintos alapba egymilliárd forintot az állam fizet be, 800 millió forintot pedig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tesz hozzá a befolyt bírságokból. Hozzátette: bíznak abban, hogy az alapba a nagy állami cégek vezetői is befizetik extrajuttatásaikat. Juhászné Lévai Katalin szerint az egyházak és a civil szervezetek is segíthetnének abban, hogy a programról szóló információ eljusson a legrászorultabbakhoz.
Hozzátette: a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság felé elvárás, hogy a kérelmek beérkezésétől számított négy héten belül kifizesse az igényelt összeget. Vidorné Szabó Györgyi, az MSZP országgyűlési képviselője, a frakció szociális szakcsoportvezetője arról beszélt, hogy a kabinet ötszázmillió forinttal megemelte a méltányossági nyugdíjkeretet, amelyből egyszeri támogatást is lehet igényelni. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szabályok nem változtak: három év múlva lehet ismét kérvényt benyújtani.
Hozzátette: a nyugdíjas akkor kérhet ebből az alapból támogatást, ha nyugdíja nem haladja meg a kétszeres nyugdíjminimumot, azaz az 57 ezer forintot. Közölte, ha valaki egyszeri támogatást kér, akkor azok az egyedül élő nyugdíjasok is az alaphoz fordulhatnak, akiknek nyugdíja a két és félszeres nyugdíjminimum, 71.250 forint alatt van.
Vidorné Szabó Györgyi a 65 év felettiek továbbra is fennálló utazási kedvezményével összefüggésben közölte, meg kell oldani azt, hogy számon lehessen tartani, a 65 év felettiek hányszor veszik igénybe a tömegközlekedést. A képviselő szerint a probléma az, hogy "egyfajta bemondás" alapján fizet az állam a kedvezménnyel utazó utasok után ezeknek a cégeknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


