Kétszer több Románia gáztárolási kapacitásánál
Közösen épít gáztározókat a Gazprom és a Romgaz
Öt-hat milliárd köbméter gáz tárolására elegendő tároló kialakítását tervezi az orosz Gazprom és a román Romgaz vállalat, képviselőik közös vállalat alapításáról írtak alá megállapodást - jelentette be hétfőn Bukarestben Adriean Videanu román gazdasági miniszter.
2009.06.01 19:11MTIA tárcavezető elmondta, hogy ez a mennyiség kétszer több Románia jelenlegi gáztárolási kapacitásánál. Videanu május végén jelentette be, hogy a Gazprom és a Romgaz közös vállalatot alapít.
Akkor még nem közölte, hogy mikor jön létre e vállalat, de hétfőn elmondta, hogy következő lépésként össze kell ülnie az alapító dokumentumok kidolgozására hivatott vegyes bizottságnak. Becslése szerint szeptemberben alakulhat meg a közös vállalat. Videanu hozzátette: a Gazprom és a Romgaz közötti együttműködés akár 30 évig is tarthat. A közös projektnek az a célja, hogy az orosz gázt minél közelebb hozzák az Európai Unióhoz a nyári időszakban, amikor a nyersanyag ára olcsó, télen pedig értékesítsék a Romániában tárolt gázt.
A miniszter hangsúlyozta: a közös vállalat létrehozása része a Románia és Oroszország által aláírt gázügyi megállapodásnak, amely az első ilyen egyezség a két ország között 1989 óta.
Az egykori szocialista tömböt alkotó országokhoz képest Románia kevésbé függ az orosz gázszállításoktól, hiszen belföldi gázszükségletének 65 százalékát képes hazai forrásból fedezni, és csak a fennmaradó közel egyharmad részt importálja Oroszországból. Szakértők szerint viszont földalatti tározó kapacitása nem elegendő hosszabb szállítási kimaradások pótlására, ezért szükséges a bővítésük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06