A Gazpromnak nyitna utat?
Az E.ON 60 milliárdot kér az államtól
Az E.ON hatvanmilliárd forint megfizetését kéri a kormánytól a fogyasztók által felhalmozott tartozás ellenében.
2009.05.30 08:56Magyar NemzetEzt tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szombati számában megjelent értesülés szerint a tartozás mértékének megállapításáról és a visszafizetés módjáról folyó tárgyalásokon a hazai gázkereskedelem és -tárolás java részét magáénak mondható E.ON 170 milliárdos követeléssel nyitott, de ebből hajlandó volt engedni 80 milliárdot azért, mert az év eleji orosz-ukrán gázválság alatt 80 milliárd forint körüli "extra profitra" tett szert. Utóbb még 30 milliárd forintot engedett a cég, de a maradék 60 milliárdhoz már ragaszkodik.
Bár a lapnak az E.ON szóvivője úgy nyilatkozott, hogy már látják a fényt az alagút végén a tárgyalásokon, a lap szerint az sem kizárt, hogy a német cég kivonul a magyar piacról, ha nem lesz megállapodás.
Ezzel a Magyar Nemzet szerint az orosz Gazpromnak nyitna utat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


