60 milliárdnyi luk
A lakástámogatások megszüntetése növeli a válságot
A Társaság a Lakásépítésért Egyesület véleménye szerint a lakástámogatások megszüntetése nem kezeli, hanem növeli a válságot.
2009.04.12 08:38MTIAz egyesület közleménye szerint számításaik alapján a kedvezmények megszűnésével várhatóan az idén legalább 10 ezerrel kevesebb lakás épül majd.
A GKI ez év januári becslése szerint az idén 27 ezer lakás építése várható, ez 10 ezerrel kevesebb, mint 2008-ban. Az egyesület szerint az elmaradt lakásépítések hatására jelentős adóbevételektől marad el az állam, és mivel az intézkedés a munkanélküliség növekedését is okozza, így közvetlen plusz kiadásokkal is jár. Ennek érzékeltetésére idézik a Magyar Lakásépítők Országos Szövetsége (MALOSZ) számítását, amellyel a társaság is egyetért. Eszerint a következő kormány tervezett intézkedésének az a legnagyobb fogyatékossága, hogy nem tesz különbséget új- és használt lakás között.
A számítások szerint ha nem épül meg 10 ezer darab, egyenként 50 négyzetméteres lakás, akkor az államnak - adókból és járulékokból - 60 milliárd forint bevétel kiesése keletkezik.
Miután így 40 ezer munkahely is megszűnik, az ezzel járó állami kiadásokkal együtt a költségvetést 100 milliárd forint kár éri. Ezzel szemben a támogatások megvonása miatt 40 milliárd forinttal csökken a költségvetés kiadása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


