"Politikai bosszú" miatt vették el a szocialisták?
A KDNP ismét adókedvezményt szeretne a lakáshiteleknél
A lakáshitel-támogatáshoz korábban kapcsolódó adókedvezmény jelenlegi gazdasági környezethez igazodó újbóli bevezetését, és a forint alapú hitelezés kamattámogatással történő megerősítését szeretné elérni ismét a Kereszténydemokrata Néppárt.
2009.03.05 11:58MTIRétvári Bence, a KDNP országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kormány napokban hozott intézkedése a devizahitel-válság kapcsán nem elfogadható a fiatalok számára, és nem nyújt széles körű, érdemi segítséget. Kérdésre válaszolva közölte: egyelőre azt szeretnék, ha kezdeményezésük bekerülhetne valamelyik válságkezelő-csomagba. Ha ez nem történik meg, akkor törvényjavaslatként is beterjesztik.
Fülöp Attila, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség gazdasági munkacsoportjának elnöke arról beszélt, hogy ma Magyarországon 4200 milliárd forintot tesz ki a lakosság lakáscélú hitelállománya. Ez az összes lakossági hitelállomány mintegy 60 százaléka, s az adósságállomány mintegy 64 százaléka devizahitel. Az ellenzéki politikus szerint ennek oka, hogy 2004-től szigorították a hitelek igénybe vételét. Korlátozták, majd megszüntették az adókedvezményt, szűkítették a hitelplafont, majd csökkentették a kamattámogatás mértékét.
Ezt követően kezdődött meg Magyarországon a lakosság drasztikus devizaalapú eladósodása.
Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy a lakásbérlők és vásárlók tájékoztatása szerint havonta tízezer hiteltörlesztő kerül veszélybe. Véleménye szerint rövid távú szemlélet és politikai bosszú motiválta a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányokat a lakáshitelezésről szóló szabályok megváltoztatásánál.
Kapcsolódó írások:
- Elfogadták a lakáshiteleseknek nyújtott állami garanciáról szóló törvényt
- Fővárosi Közgyűlés: kivonult a Fidesz-KDNP
- A Fidesz-KDNP kivonul Gyurcsány évindító beszédéről
- Győr megyei KDNP: javaslat a vasárnapi munkavégzés visszaszorítására
- KDNP: "Gyurcsány a haverokon spóroljon"
- A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte el a mandátumot
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


