Elég nagyot estek
Derűre ború: gyengült a zloty és a forint
Ötnapi emelkedés után kedden kiigazítás, visszaesés következett az európai értéktőzsdéken, és emiatt csökkent a kereslet a helyi valuták iránt. Az euró visszatért 1,30 dollár alá, és még nagyobbat estek a közép-európai valuták.
2009.03.17 18:51MTIA nap folyamán a lengyel zloty és a forint körülbelül 2 százalékot vesztett az euróval szemben - a forint ismét átlépte a 300/eurót -, leadva a múlt heti, 6 százalék körüli nyereségből, de estére a veszteségek mérséklődtek. Kereskedők szerint a zloty adta meg az ütemet kedden.
A cseh korona és a román lej jobban bírta a keddi megpróbáltatást, a román valuta azért is, mert a piac nagyobb IMF-támogatásra számít Románia számára, mint amekkora összegek az eddigi sajtóhírekben megjelentek. Egészében rontja a piaci hangulatot, hogy az Európai Unió vezetői elzárkóznak új gazdaságélénkítő programoktól, és a térségi hangulatnak külön ártott a Lengyel Nemzeti Bank pénzügypolitikai tanácsa egyik tagjának, Jan Czekajnak a nyilatkozata kedden arról, hogy Lengyelországban az idén gazdasági visszaesés is lehetséges az eddig várt, minimális növekedés helyett.
A legerősebb fejlett és felzárkózó gazdaságú országok, a Húszak (G20) pénzügyminiszterei a hét végi, angliai értekezletükön segítséget ígértek ugyan a küzdelmesebb pályára került felzárkózó gazdaságoknak, de elemzők szerint nem sok olyan konkrétumot mondtak, ami az április elejére tervezett G20-as csúcstalálkozó előtt aládúcolhatná a kelet-európai valutákat. A londoni bankközi piacon a forint kedden estefelé, 298,65-95/eurón, 1,34 százalékkal rosszabb volt a kora hajnalinál, és 13,32 százalékkal gyengébb az euróval szemben, mint év végén.
Hétfő este 294,70-295,05/euró volt. Tavaly 4,23 százalékkal gyengült, előtte 2007-ben 0,39 százalékot vesztett, 2006-ban 0,46 százalékkal javult. Kedden estefelé a cseh korona, 26,5786-886/eurón, 0,10 százalékkal jobb volt az euróval szemben a kora hajnalinál, és 0,65 százalékkal erősebb, mint év végén. Ugyanakkor a lengyel zloty, 4,5160-200/eurón, 1,28 százalékkal rosszabb volt a kora hajnalinál, és 9,74 százalékkal gyengébb az euróval szemben, mint év végén.
Tavaly a cseh korona 1,31 százalékot, a zlotyi 14,29 százalékot vesztett az euróval szemben. Ugyanakkor a forint 231,85-232,55/dollár volt, 2,20 százalékkal rosszabb a kora hajnalinál, 23,13 százalékkal gyengébb, mint év végén. Tavaly 7,88 százalékot vesztett a dollárral szemben. Hétfő este 226,85-227,37/dollár volt.
A cseh korona kedden 0,18 százalékot vesztett, a zloty 1,87 százalékot vesztett a dollárral szemben. Kedden estefelé az euró 1,2990 dollár volt vételi oldalon, 0,0021 dollárral drágább a hétfői későinél, 70,7 százalékkal gyengébb a dollárhoz képest, mint év végén. Tavaly 4,27 százalékot vesztett a dollárral szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06