Gyengülés, gyengülés
BÉT - Negatívra váltott a részvénypiaci hangulat
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 401,85 pontos, 3,90 százalékos csökkenéssel, 9.896,88 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
2009.03.17 17:48MTIA délelőtti viszonylag mérsékelt gyengülés után délután az európai részvénypiacokon negatívba fordult a hangulat, és mindenhol fölerősödött az esés - mondta Dobár Péter, a CIB Bank elemzője. A BÉT ugyan alulteljesítő volt az európai tőzsdékhez képest, előző nap viszont az emelkedésben járt elöl - tette hozzá.
A legnagyobb, közel öt százalékos esést a Richter szenvedte el, annak ellenére, hogy az euró/forint árfolyam délután ismét 300 forint fölé kapaszkodott, a papír forgalma azonban alacsony maradt - fejtette ki az elemző. Véleménye szerint az OTP és a Magyar Telekom relatíve jól teljesített a piac egészéhez képest, és a bankapapír piacán mérséklődött az eladói nyomás, amit jelez az elmúlt napokhoz képest alacsonyabb forgalom.
A Mol árfolyama 400 forinttal, 4,47 százalékkal 8.550 forintra esett, 898,5 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 35 forinttal, 2,14 százalékkal 1.600 forintra csökkent, forgalmuk 7,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 17 forinttal, 3,21 százalékkal 513 forintra gyengült, forgalma 1,3 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 1.250 forinttal, 4,91 százalékkal 24.200 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el. Az Egis 77,9 millió forintos forgalom mellett 450 forinttal, 4,07 százalékkal 10.600 forintra csökkent.
A BUMIX 1.256,57 ponton zárt kedden, ez 32,21 pontos, 2,50 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


