Az új adócsomag két szempontot tart szem előtt
Megnyugtató: a kormánynak van vészforgatókönyve
A kormánynak van vészforgatókönyve arra az esetre, ha a magyar gazdaság visszaesése nagyobb lesz mint 3,5 százalék - mondta Veres János pénzügyminiszter egy hétfő reggeli televíziós műsorban.
2009.03.16 08:59MTIMivel a magyar gazdaság nyitott és a GDP alakulására erősen hat a német export, ha a német gazdaság a most prognosztizált három százaléknál is mélyebb recesszióba kerül, akkor a magyar GDP is erőtelesebben visszaeshet, s akkor kerülhet sor a vészforgatókönyv alkalmazására - mondta az m1 Napkelte című műsorában Veres János.
Részleteket erről nem kívánt mondani. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a magyar kormány új adócsomagja két meghatározó szempontot vesz tekintetbe: a GDP alakulásánál az Európai Bizottság érvényes, Magyarországra vonatkozó prognózisát, valamint azt, hogy továbbra is érvényes a GDP-arányos államháztartási hiánycél, ami 2,9 százalék. Ha ez utóbbit nem sikerül teljesíteni, akkor ismét a túlzott deficit eljárási szabályt terjesztheti ki Magyarországra az Európai Unió, ami az EU-s támogatások elvesztésével járhat, s ezt mindenáron el kell kerülni - közölte Veres János.
A pénzügyminiszter szerint az új adócsomag a költségvetés 2009. évi egyenlegére semleges hatású. Az EU kölcsönének második részéből most lehívható 2 milliárd euró a jegybank devizatartalékait növeli - jelezte Veres János, aki elmondta azt is, hogy a 20 milliárd euró összegű nemzetközi pénzügyi mentőcsomagból az elmúlt négy hónapban közel 2 milliárd eurót adósságcsökkentésre fordított az Államadósság Kezelő Központ, amelynek keretében elsősorban a korábban kibocsátott állampapírokat vásárolt vissza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06