Folynak a háttérszámítások
Veres János: a devizahitelek átváltása nem oldható meg csak állami kötelezettségvállalással
A devizahitelek forinthitellé való átváltása nem oldható meg csak állami kötelezettségvállalással - mondta Veres János pénzügyminiszter szombaton Budapesten újságíróknak.
2009.03.14 12:12MTIA magyar állam nincs abban a helyzetben, hogy ennek a kérdésnek a 100 százalékát, a saját maga terheként vigye tovább - fogalmazott a szakminiszter az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának zárt ülése előtt.
Nagyon fontos dolog, hogy Magyarország belül maradjon a 3 százalékos államháztartási hiánycélon, tehát semmilyen olyan megoldás nem támogatható, amely veszélyezteti ezt - szögezte le a pénzügyminiszter. Veres János nem kívánta kommentálni azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a Pénzügyminisztérium nem támogatja a devizahitelek forinthitellé váltását. A minisztériumnál számolják azt, hogy mekkora költséggel járna a hitelek átváltása - tette hozzá.
Mint mondta, megítélése szerint az eddig megjelent nyilatkozatok nem tértek ki ennek a kérdés anyagi természetű következményeire, ha ezeket is megvizsgálják, akkor lehet majd az álláspontot kialakítani erről. Arra a kérdésre, mekkora tételről lehet szó azt mondta: a GDP több százalékát is elérheti hiányban.
A magánszemélyeknél lévő, devizaalapon folyósított jelzáloghitelek értéke nagyjából 2.600 milliárd forint, ha ehhez még hozzászámolják a szabad felhasználású hiteleket is, akkor ennek a duplájáról, nagyjából 5.000 milliárd forintról van szó. Ezek után viszonylag könnyű számolni, hogy ez mivel járhat - jegyezte meg. Arra a kérdésre, mikor kerülhet a kormány elé az előterjesztés, pénzügyminiszter közölte, egy nem rég felmerült kérdésről van szó, ennek a végigszámolása a hétvégén is folyik.
Ha a számítások elkészültek, azt követően tudja a kormány megítélni, hogy a devizahitelek átváltása mivel járhat - mondta.
A még pénteken az MTI birtokába került, a kormány számára készített előterjesztésből és szakértői dokumentumból az derült ki: a devizahitelek piaci árfolyamon történő forintosításának költsége éves szinten akár 263 milliárd forint többletkiadást is jelenthetne, állami segítség nélkül ennyivel emelkedne az érintettek terhe a legpesszimistább forgatókönyv szerint. A dokumentum leszögezi: ha a lakosság törlesztőrészleteinek emelkedését 30 százalékban maximalizálnák, akkor a többletteher negyedét fizetné a lakosság, az állam és a bank együtt pedig - a hitel futamideje alatt - évente hozzávetőleg 200 milliárd forintot.
A kormányon belül folynak a háttérszámítások arról, hogy át lehessen alakítani a devizahiteleket, a lakosság számára kedvező feltételekkel, s a bankok együttműködésével - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök újságíróknak szerdán, így reagálva Orbán Viktor Fidesz-elnök felvetésére, hogy a devizahit reagálva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


