Gazdaság
Magyar Posta: az idei karácsonyi csomagszezon erősebb a korábbiaknál
A Magyar Posta már december elején jelezte, hogy 18-áig célszerű a csomagot feladni, hogy az garantáltan eljusson a címzetthez karácsonyig.
2020.12.17 01:30MTIAz idei karácsonyi csomagszezon erősebb a korábbi évekhez képest, a csomagok száma jelentősen meghaladja az egy évvel ezelőtti mennyiségeket - közölte a Magyar Posta szerdán az MTI-vel.
A közleményben felidézik, a Magyar Posta - a webáruházakhoz hasonlóan - már december elején jelezte, hogy 18-áig célszerű a csomagot feladni, hogy az garantáltan eljusson a címzetthez karácsonyig.
A webáruházaktól kapott információk szerint a járvány miatt jóval több az online rendelés, és ezzel együtt a csomag is. Emellett a postákon is többen adtak fel csomagot a tavalyihoz képest, december első két hetében mintegy 15 százalékkal ugrott meg a feladott csomagok száma, a postai üzemekbe beérkezett csomagmennyiség pedig ebben az időszakban megközelítőleg negyedével nőtt.
A Magyar Posta közleményében kiemelte, a nagyobb csomagvolumen feldolgozását az újonnan indult telephelyek is segítik, köztük a november elején átadott Fóti Logisztikai Központ is jelentősen hozzájárult az eredményes feldolgozáshoz és kézbesítéshez.
A járvány miatt nőtt a csomagautomaták népszerűsége is. A Magyar Posta csomagautomatáinak leterheltsége a kiemelt karácsonyi szezonban 30-40 százalékkal magasabb - tájékoztatott a Magyar Posta.
Törőcsik Gergő, a Magyar Posta Zrt. csomagtermékmenedzsment igazgatója a közleményben elmondta, hogy népszerűek a csomagautomaták a városiak körében, hiszen könnyen elérhetők és megközelíthetők. A csomagok átvétele vagy feladása gyors és egyszerű, ráadásul érintésmentes. Azt tapasztalják, hogy idén az élelmiszerüzletek közvetlen közelében lévő automaták népszerűsége nőtt leginkább.
A csomagautomatákban jellemzően két munkanapig biztosított a csomagok átvétele, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ügyfeleik jellemzően 24 órán belül átveszik csomagjaikat, ami a mostani karácsonyi szezonban kiemelten fontos - tette hozzá a Magyar Posta igazgatója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


