Koronavírus
Szlávik: el kell kerülni a karácsonyi összejöveteleket!
Mivel a vírus elleni vakcina elérhető közelségbe került, ahhoz, hogy az emberek megvédjék családtagjaikat, türelmet kell tanúsítaniuk.
2020.12.15 09:28MTINem lehet a karácsonyi összejövetelek biztonságosságát koronavírusteszttel biztosítani, ezért inkább el kell kerülni a találkozásokat - hívta fel a figyelmet a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Szlávik János azt mondta, hogy a tesztek 5-6 napig mutatnak pozitív eredményt, a tünetek megjelenése előtt több nappal még nem, ezért egy negatív teszt nem zárja ki azt, hogy valaki másnap már pozitív tesztet produkáljon.
Mivel a vírus elleni vakcina elérhető közelségbe került, ahhoz, hogy az emberek megvédjék családtagjaikat, türelmet kell tanúsítaniuk - hangsúlyozta, hozzátéve: a második oltás után két héttel védettek lesznek a beoltottak, és akkor nyugodtan lehet őket látogatni.
Kiemelte, hogy azok, akik átestek a fertőzésen, körülbelül fél évig védettséget élveznek, ezért ők biztonsággal meglátogathatják ismerőseiket.
Szlávik János nekik azt javasolta, hogy egyelőre várjanak az oltással, amíg nem lesznek tapasztalatok arról, hogyan hat az oltás azokra, akik már voltak koronavírusosak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


